67/2023. NVB határozat - dr. Fórizs Eszter által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában

A Nemzeti Választási Bizottság

67/2023. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság dr. Fórizs Eszter (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 9 igen és 6 nem szavazattal – meghozta a következő

határozatot:

A Nemzeti Választási Bizottság az

„Akarja-e Ön, hogy függesszék fel az összes kilakoltatást veszélyhelyzet idején?”

népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.

A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf.: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2023. július 28-án 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg. 

Indokolás

I.

[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]

  1. A népszavazásra javasolt kérdést Szervező – első alkalommal – 2023. április 28-án 12 óra 28 perckor személyesen eljárva nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából.
  2. A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát.
  3. A Nemzeti Választási Iroda elnöke a 2023. május 3-án kelt, 3/2023. NSz. számú határozatában megállapította, hogy a kezdeményezéshez benyújtott, Szervezővel együtt 24 támogató polgár aláírásából összesen 18 választópolgári aláírás érvényes, így a kezdeményezés az Nsztv. 4. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek nem felel meg, ezért Szervező által benyújtott kezdeményezést elutasította.
  4. Szervező – az Nsztv. 10. § (3) bekezdésében foglalt, az ismételt benyújtásra előírt határidőben – 2023. május 15-én 15 óra 48 perckor az Nsztv. 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint ismételten benyújtotta a jelen eljárás tárgyát képező kérdést.
  5. Az Nsztv. 4. § (4) bekezdése alapján lefolytatott vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az ismételten benyújtott kérdés már megfelel az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi követelményeknek, tekintettel arra, hogy Szervező a kezdeményezéshez további 11 választópolgár támogató aláírását csatolta, így Szervezőt is beleértve összesen 27 választópolgár támogató aláírása felelt meg az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek.
  6. A Nemzeti Választási Iroda elnöke a fentiekben írtak eredményeként megállapította, hogy a népszavazási kezdeményezés benyújtása megfelelt az Nsztv. 2-4. §, 6. § és a 8. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, így azt a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.

II.

[Az országos népszavazás funkciója]

  1. Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
  2. Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
  3. Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, mely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére nem kezdeményezhető és nem tartható népszavazás, hogy egyébként az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartoznak.

III.

[A népszavazási kérdés jogi háttere]

  1. A jelen eljárás tárgyát képező kérdés arra irányul, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az „összes kilakoltatás” kerüljön felfüggesztésre. A Bizottság a kérdés megfogalmazása alapján megállapítja, hogy annak tárgya a lakóingatlanok végrehajtási eljárás keretében történő kiürítésének elhalasztása, azaz a köznyelvben kilakoltatási moratóriumnak hívott jogintézmény. A Bizottság rögzíti, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 300/A. § 5. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint kilakoltatásnak kizárólag az az ingatlan birtokba adás, illetve kiürítés minősül, amelynél rendőri intézkedésre kerül sor.
  2.  Bizottság megállapítja, hogy a lakóingatlanok végrehajtási eljárás keretében történő kiürítése elhalasztásának törvényi szabályait a Vht. tartalmazza. A szóban forgó halasztás lehetőségével a jogalkotó – bizonyos esetekben – a lakóingatlanok vonatkozásában jogszerűen elrendelt végrehajtási cselekmény szüneteltetésével kíván szociális szempontokat érvényesíteni.
  3. A kilakoltatási moratórium időtartamát a Vht. 182/A. § (1) bekezdése a következők szerint határozza meg: „[a] végrehajtó a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását [174. § d) pont] a november 15-től április 30-ig terjedő időszakot követő időszakra halasztja el, ha a kötelezett magánszemély.”
  4. A kilakoltatási moratórium kezdetben december 1. és március 1. közötti 90 napos időtartamát a jogalkotó a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi LXXXI. törvénnyel április 15-ig meghosszabbította, majd 2017-ben revízió alá vette és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2017. évi CXXXV. törvénnyel a jelenleg hatályos, azaz november 15-től április 30-ig terjedő 166 napos időtartamra módosította annak érdekében, hogy a lakóingatlanukat elveszíteni kénytelen adósok – illetve az önkormányzat jegyzője – számára a lakhatás biztosítására több idő álljon rendelkezésre. A moratórium közel 2 hónappal való meghosszabbításával a kilakoltatás elhalasztásának időtartama generálisan kiterjesztésre került a téli időszakon túl a hűvös őszi, tavaszi időszakra is.
  5. Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a Vht. kilakoltatási moratóriumra vonatkozó szabályai nem feltétlen alkalmazandó rendelkezések, ugyanis a Vht. 182/A. § (1) és (3) bekezdései alapján nincs helye a végrehajtási cselekmény elhalasztásának önkényesen elfoglalt lakás kiürítése során, illetve akkor, ha a kötelezettel szemben rendbírságot szabtak ki, vagy a halasztásról kiállított jegyzőkönyvvel szemben a jogosult végrehajtási kifogást nyújtott be, amelyre tekintettel a bíróság a kiürítés foganatosítására utasítja a végrehajtót, ha

a) a kötelezett vagy a vele egy háztartásban élő személy a kiürítendő lakóingatlan helyett más beköltözhető lakóingatlan használatára jogosult,

b) a végrehajtást kérő a halasztás időtartamára a kötelezett elhelyezéséről gondoskodik, vagy

c) a magánszemély végrehajtást kérő valószínűsíti, hogy a kiürítendő lakóingatlan birtokba vétele nélkül lakhatása nem biztosított.

  1. A Vht. fent idézett szakaszainak veszélyhelyzet alatt való eltérő alkalmazására az elmúlt években több alkalommal sor került.
  2. Példaként említi a Bizottság az 57/2020. (III.23.) Kormányrendeletet, amelynek a 3. § (3) és (4) bekezdése a koronavírus járványra való tekintettel akként rendelkezett, hogy „[i]ngatlan kiürítése iránt, azzal összefüggésben intézkedni, valamint ingatlan kiürítésére irányuló helyszíni eljárási cselekményt foganatosítani a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet azzal, hogy az intézkedés, eljárási cselekmény lefolytatására, a halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik. Ha a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. nap november 15. és április 30. napja közötti időszakra esik, a (3) bekezdésben meghatározott határidő április 30. napját követő 15. napon újrakezdődik” (a rendelkezés 2020. június 18-ától hatálytalan).
  3. A fenti példával azonos tartalmú szabályozást tartalmazott a 112/2021. (III.6.) Kormányrendelet 5. § (3)-(4) bekezdése (hatálytalan 2021. december 1-től).
  4. Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében a Kormány 2022-ben ismételten veszélyhelyzetet hirdetett. A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdése alapján az Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a Kormányt, hogy a veszélyhelyzetet 2023. november 25-ig meghosszabbítsa. Az Országgyűlés idézett felhatalmazása alapján, a döntéshozatal pillanatában a 424/2022. (X.28.) számú Kormányrendelet alapján áll fent a veszélyhelyzet.
  5. Amíg a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet alatt a Kormány szükségét látta annak, hogy a kilakoltatási moratórium tekintetében eltérő szabályokat alkosson, addig a „háborús veszélyhelyzet” időszaka alatt eltérő szabályok elrendelését nem látta megalapozottnak.
  6. A Bizottság megállapítja, hogy az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése alapján veszélyhelyzet ideje alatt, a Kormány a Vht.-től eltérő szabályok megalkotására jogosult. Ugyanakkor a Testület álláspontja szerint, ez az Alaptörvényben foglalt „felhatalmazás” nem jelenti az Országgyűlés hatáskörének kiüresítését a tekintetben, hogy a Vht. szabályait módosítsa, jelen ügyben pedig úgy egészítse ki, hogy az a veszélyhelyzet időszakára eltérő szabályokat tartalmazzon a kilakoltatási moratórium tekintetében.

IV.

[Az Alaptörvény módosítása mint tiltott tárgykör vizsgálata]

  1. A népszuverenitásból fakadó jogoknak mind az Országgyűlés, mind népszavazás útján történő gyakorlása csak az Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően történhet. A népszavazásra bocsátott kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján nem irányulhat az Alaptörvény módosítására és burkoltan sem foglalhat magába alkotmánymódosítást. Ennek oka az – ahogy arra az Alkotmánybíróság a 45/2012. (XII. 29.) AB határozatában is hivatkozott 2/1993. (I. 22.) és 25/1999. (VII. 7.) AB határozatában rámutatott –, hogy az Alaptörvény az állami berendezkedés alapját, az állam és polgárainak viszonyát szabályozza, ezért csak a saját rendszerén belül, az általa feljogosított alkotmányozó hatalom által és a benne meghatározott eljárás szerint módosítható. Ezen túlmenően viszont népszavazásnak van helye – ha az tiltott tárgykört nem érint – valamennyi az Országgyűlés feladat-és hatáskörébe tartozó kérdésben.
  2. Az Alaptörvény 52. cikk (2) bekezdése alapján különleges jogrendben az alapvető jogok gyakorlása – a II. és a III. cikkben, valamint a XXVIII. cikk (2)–(6) bekezdésében megállapított alapvető jogok kivételével – felfüggeszthető vagy az I. cikk (3) bekezdése szerinti mértéken túl korlátozható.
  3. A veszélyhelyzet kihirdetése esetén a kilakoltatás felfüggesztéséről – függetlenül attól, hogy annak tartalmát valamely jogi norma szabályozza-e – a különleges jogrendre vonatkozó szabályok alapján lehet döntést hozni. Ahhoz, hogy a veszélyhelyzet esetén a kilakoltatásra ne kerülhessen sor, a kilakoltatás felfüggesztését olyan alkotmányos védelemben kellene részesíteni, ami megakadályozza azt, hogy veszélyhelyzet kihirdetése esetén a kilakoltatás felfüggesztésétől eltérő tartalmú szabályozás léphessen életbe. Erre akkor lenne lehetőség, ha ilyen alkotmányos védelmet – hasonlóan az Alaptörvény II. és a III. cikkben, valamint a XXVIII. cikk (2)-(6) bekezdésében megállapított alapvető jogokhoz – maga az Alaptörvény tartalmazna, azaz Ehhez az Alaptörvény módosítására lenne szükség.
  4. Egy érvényes és eredményes népszavazás eredményeként tehát – amennyiben az igenek kerülnének többségbe – a kilakoltatás felfüggesztése olyan alkotmányos védelembe részesülne, amely az Alaptörvény 52. cikk (2) bekezdésében rögzítetteken túl tovább szűkítené a jogalkotó különleges jogrend idején fennálló szélesebb körű jogalkotási szabadságát, amely szükségszerűen magával vonná az Alaptörvény 52. cikkének módosítását. A népszavazásra bocsátott kérdés azonban az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján nem irányulhat az Alaptörvény módosítására és burkoltan sem foglalhat magába alkotmánymódosítást. A Kúria ezzel egyező álláspontot fogadott el a Knk.IV.37.728/2013./3. számú végzésében. E döntésében a legfőbb bírói fórum rögzítette, hogy „az »alkotmányozó hatalom« az Országgyűlés, az Országgyűlés alkotja meg az Alaptörvényt, annak módosítása tárgyában népszavazásnak nincs helye.”
  5. Mindezekre tekintettel a Bizottság megállapítja, hogy a jelen eljárás tárgyául szolgáló népszavazási kezdeményezés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott tiltott tárgykörbe ütközik, így a kérdés nem bocsátható népszavazásra.

V.

[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]

  1. Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
  2. A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség kétirányú, a választópolgár és a jogalkotó irányába fennálló követelményének is. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
  3. A Nemzeti Választási Bizottság figyelemmel van arra, hogy a Kúria – jelen kérdés elbírálásakor legfrissebb – Knk.II.39.057/2023/3. és Knk.II.39.058/2023/2. számú döntéseiben felhívta a figyelmet arra, hogy a népszavazási egyértelműség körében a Bizottság korábbi határozataiban hivatkozott kúria döntésekhez képest újabb – például a Knk.IV.40.645/2021/9. és a Knk.II.39.059/2022/8. számú – végzésekben lefektetett elvi megállapítások a követendők az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt követelmény vizsgálata során.
  4. A Bizottság a népszavazási egyértelműség tartalmát kibontó kúriai joggyakorlat változása tekintetében azonban azt is figyelembe veszi, hogy a Kúria a Knk.IV.40.645/2021/19. számú végzésében, amelyre a legfrissebb végzések hivatkoznak, a Kormány által kezdeményezett országos népszavazási kérdés vizsgálatát végezte el. E döntésben a Kúria az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdését értelmezve úgy foglalt állást, hogy az eltérő közjogi következmények okán, más a vizsgálódás terjedelme a választópolgári szervező, illetve a Kormány vagy a köztársasági elnök által kezdeményezett népszavazási kérdés esetében. A Kúria szerint „választópolgári kezdeményezés esetén az alaptörvényi és törvényi feltételeket kimerítő alapossággal kell vizsgálnia, ideértve a lehetetlen eredményre vezető jogalkotási kényszer lehetőségét is, annak érdekében, hogy az Országgyűlés eredményes népszavazás esetén ne kényszerüljön az Alaptörvénnyel ellentétes jogalkotásra. Másként megfogalmazva, ilyen esetben a népszavazásra feltenni szándékozott kérdés hitelesítéséről döntő NVB-nek és a döntést felülvizsgáló Kúriának kell elvégeznie azt a jogi mérlegelést is, amitől ebben az esetben az Alaptörvény elzárja az Országgyűlést”. {Knk.IV.40.645/2021/19. számú végzés, Indokolás [31]-[32]}
  5. A Kúria szerint ettől eltérő a helyzet akkor, ha a köztársasági elnök vagy a Kormány kezdeményez népszavazást. Ilyenkor ugyanis álláspontja szerint „nincs szükség arra, hogy a NVB és a Kúria az Országgyűlésre tartozó mérlegelést elvégezze, mivel ezt az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján maga az Országgyűlés is elvégezheti. A köztársasági elnök és a Kormány által kezdeményezett népszavazás esetén tehát elegendő a hitelesítés és annak felülvizsgálata során a nyilvánvalóan és közvetlenül az Alaptörvénybe ütköző kezdeményezések megakadályozása – ideértve az Alaptörvényben biztosított alapvető jogok lényeges tartalmának nyilvánvaló és teljes elvonását is –, de nincs szükség arra, hogy a népszavazás eredményét megvalósító törvényalkotási következményeket a NVB vagy a Kúria mérlegelje. A megvalósíthatatlan népszavazási eredmény felelősségét ebben az esetben a kezdeményező és a népszavazást követően a törvényjavaslat előterjesztésére jogosult Kormány, illetve a népszavazást mérlegelés alapján elrendelő Országgyűlés viseli.” {Knk.IV.40.645/2021/19. számú végzés, Indokolás [33]}
  6. A Kúria a Kormány által kezdeményezett kérdést, mivel több felülvizsgálati kérelem is hivatkozott arra, hogy az nem felel meg a népszavazási egyértelműség követelményének, a vizsgálat elvi kereteinek meghatározásakor számos korábbi, állampolgári kezdeményezés alapján indult eljárásokban hozott végzésére hivatkozott. [vö.: Knk.IV.40.645/2021/19. számú végzés, Indokolás [37]-[40], [46], [55]-[56]}
  7. A Knk.II.39.058/2022/8. számú végzés szerint a népszavazásra javasolt kérdés választópolgári egyértelműsége kapcsán – a Kúria egységes és következetes gyakorlata szerint – követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék, lássák át a kérdés lényegét, jelentőségét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni. (Lásd Knk.VII.37.997/2016/4., Knk.VII.37.336/2017/3., Knk.VII.38.391/2018/2. és Knk.VI.37.014/2020/2. számú kúriai végzések.) {Knk.II.39.058/2022/8. számú végzés, Indokolás [59]}
  8. A jogalkotói egyértelműség körében kritérium, hogy az érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlés el tudja dönteni, van-e jogalkotási feladata, és ha igen, akkor annak mi a tartalma (Kúria Knk.IV.37.340/2015/3. számú végzés). A Kúria hangsúlyozta, hogy a választópolgári és jogalkotói egyértelműség nem külön-külön értelmezendő, hanem az együttes követelmény, amely összekapcsolódik, hiszen a jogalkotónak olyan jogszabályt kell alkotnia, amely megfelel a választópolgárok akaratának, mert ez biztosítja a népakarat érvényesülését. {Knk.II.39.058/2022/8. számú végzés, Indokolás [59]}
  9. Fontos azonban az is, hogy az egységes és következetes kúriai gyakorlat szerint kidolgozott egyértelműség követelményét nem lehet akként értelmezni és érvényesíteni, hogy ezáltal teljesíthetetlen követelményeket fogalmazzon meg a Kúria és ezáltal egyes tárgyköröket kizárjon a népszavazásra feltehető kérdések köréből (Knk.IV.39.645/2021/19. számú határozat, [48] bekezdés). Amennyiben megállapítható a kérdés jelentése, további magyarázatra nem szorul, nem sérül a választópolgári egyértelműség követelménye. {Knk.II.39.058/2022/8. számú végzés, Indokolás [60], Knk.II.39.058/2023/2. végzés, Indokolás [34]}
  10. A jelen népszavazásra javasolt kérdés – eredményes népszavazás esetén – azt a jogalkotási kötelezettséget róná az Országgyűlésre, hogy a Vht.-t úgy módosítsa, hogy a lakóingatlan kiürítése foganatosításának elhalasztására veszélyhelyzet idején kivételt nem ismerően legyen lehetőség.
  11. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a Vht. 182/A. §-a jelenleg differenciált, az elhalasztás alól több kivételt előíró szabályozást tartalmaz. Ahhoz, hogy a végrehajtó a lakáskiürítés elhalasztását elrendelje több feltétel együttes fennállása szükséges, így:

 a kiürítés tárgya csak lakóingatlan lehet,

 az elhalasztásnak csak magánszemély kötelezettek esetén van helye,

 kizárt az elhalasztás akkor, ha önkényesen elfoglalt lakás a kiürítés tárgya, továbbá, ha a kötelezettel szemben rendbírságot szabtak ki.

A bíróság pedig a kiürítés foganatosítására utasíthatja a végrehajtót, ha:

- a kötelezett vagy a vele egy háztartásban élő személy más beköltözhető lakóingatlan használatára jogosult;

- a végrehajtást kérő gondoskodik a kötelezett elhelyezéséről;

- magánszemély végrehajtást kérő lakhatása máshogyan nem biztosított.

  1. A fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kilakoltatási moratórium szabályainak megalkotásakor a jogalkotó figyelemmel volt a különböző, egymással sokszor szembenálló alapjogokra, alkotmányos elvekre, illetve célokra és azok mindegyikét figyelembe véve teremtett egyensúlyt a különböző alkotmányos értékek között.
  2. A lakóingatlanok végrehajtási eljárás keretében történő kiürítése elhalasztásának alkotmányos indoka alapvetően a szociális biztonsághoz való jog [Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdés], a testi és lelki egészséghez való jog [Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdés] az emberhez méltó lakhatás és a közszolgáltatások biztosítására irányuló államcél [Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdés].
  3. A differenciált szabályozásban tetten érhető kivételek alkalmazásának (így például az önkényesen elfoglalt lakás kilakoltatási moratóriumból való kizárásának) indoka pedig elsősorban a tulajdonjog alkotmányos védelme. A Bizottság rávilágít arra, hogy a kérdés hitelesíthetősége kapcsán döntő szerepe van a tulajdonhoz való jognak, amely biztosítja – többek között – a már megszerzett tulajdon védelmét, és a tulajdonjog korlátozása elleni garanciákat. Ehhez képest az állam intézményvédelmi kötelezettsége megteremteni azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyek biztosítják ezen alapjog védelmét {lásd: IV/140/2022. ABH, Indokolás [75]-[76]}. De ide sorolható az alkotmánybírósági gyakorlat által az Alaptörvény M) cikk védelmi körébe sorolt piacgazdaság – mint alkotmányos cél – biztosításának a kötelessége is {lásd: 8/2014. AB határozat, Indokolás [83]-[86]}.
  4. Fentiekkel ellentétben érvényes és eredményes népszavazás esetén a kérdésben szereplő „összes kilakoltatás” megszövegezés alapján nem csak magánszemély kötelezettek, hanem jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli szervezetek esetén is minden további korlátozás nélkül törvénybe kellene foglalni a moratórium alkalmazását veszélyhelyzet idején.
  5. Egy ilyen tartalmú jogalkotással azonban megbomlana a jelenleg hatályos szabályozásban testet öltő, a különböző alkotmányos értékek, érdekek közt fennálló kényes egyensúly, amely miatt a kérdés valódi jelentése és tartalma további magyarázatra szorul, ami pedig – a Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint – egyértelműen a választópolgári egyértelműség ellen hat. A népszavazás eredményének törvénybe iktatása, annak differenciálatlansága okán azzal a következménnyel is járna, hogy veszélyhelyzet idején valamely lakóingatlan tulajdonosa bérbeadott lakása esetén nem fizető bérlőjétől nem tudná visszaszerezni ingatlanának birtokát, használati jogát, illetve egy önkormányzat azért nem tudná valamely lakás bérleti jogát megpályáztatni, mert a lakást kiüríteni a moratórium kiterjesztése okán nem tudná, ezzel pedig éppen a szociálisan rászoruló társadalmi rétegtől vonná el a biztos lakhatás lehetőségét.
  6. A bérbeadó, továbbá a tulajdonos oldaláról nézve a helyzetet tovább árnyalja és nehezíti, ha a kilakoltatásra közüzemi díjtartozások okán is sor kerülhet. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Távhőtv.) 3. § b) pontja díjfizetőként főszabályként az épületrésznek a közszolgáltatási szerződésben megnevezett tulajdonosát nevesíti és másodsorban, a törvényben meghatározott esetekben kerül megemlítésre az épületrész bérlője, használója. A Távhőtv. 37. § (2) bekezdése alapján „[a]z általános közszolgáltatási szerződés alapján a távhőszolgáltató a lakossági felhasználó részére folyamatos, biztonságos és meghatározott mértékű távhőszolgáltatásra, a lakossági felhasználó vagy az e törvényben meghatározott esetekben a díjfizető a távhőszolgáltatás díjainak rendszeres megfizetésére köteles.” Leírtak alapján megállapítható, hogy amennyiben valamely ingatlan tényleges használójának és a tulajdonosnak a személye nem azonos, a használó által esetleges felhalmozott tartozásért a tulajdonos mögöttes felelősséggel tartozik. Másképp megfogalmazva adott esetben a nem jó gazda módjára eljáró bérlőt semmi nem ösztönzi a közüzemi díjak megfizetésére, hiszen a tulajdonos mögöttes felelőssége fennáll, akinek jogai és érdekei az ingatlanhoz kötődnek.
  7. Hasonló szabályozás figyelhető meg az vízközmű-szolgáltatás tekintetében is. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) 51. § (5) bekezdése és 58. § (1) bekezdése alapján. Előfordulhat az az eset is, hogy a korábbi használó által keletkeztetett adósság, tartozás esetén a szolgáltató jogszerűen, a törvény által meghatározott módon, korlátozhatja a szolgáltatás nyújtását. A szolgáltatás korlátozása nagyon erősen ösztönzi a tulajdonost a tartozás megfizetésére, akkor is, ha a tartozás felhalmozása nem az ő magatartásának tudható be, továbbá a tulajdonos magára vállalja annak kockázatát is, hogy a tartozást felhalmozó személyen végre lehet-e hajtani az adósságot, vagy az a tulajdonos terhén marad.
  8. A bírói gyakorlat értelmében az árverés mint eredeti szerzésmód is csak a dologi jogi jogosultságokat szünteti meg, de nem jelenti azt, hogy pl. egy közműszolgáltató – törvényi felhatalmazás alapján – ne vehetné figyelembe az adott felhasználási hellyel összefüggésben felmerülő kötelmi jogi igényét. A tartozás a tulajdonosváltozás okán nem szűnik meg, az árverési vevőre nem száll át, a víziközmű-szolgáltató nem a tartozás érvényesítésére kap jogosultságot az új tulajdonossal szemben, hanem voltaképpen a jövőre nézve, az új tulajdonossal szembeni – tartozás hiányában egyébként a szolgáltatót a Vksztv. 51. § (1) bekezdése, valamint az 58/2013. (II. 27.) Kormányrendelet VI. Fejezetében rögzítettek alapján terhelő – szolgáltatásnyújtási kötelezettsége alól kap részleges, a törvény feltételei szerint érvényesíthető mentesítést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az új tulajdonos a jogügyletet követően szembesül azzal, hogy az ingatlanra az azon szolgáltatást biztosító víziközmű-szolgáltató, a korábbi tulajdonosnak a fogyasztási helyen keletkezett tartozására tekintettel a teljes körű vízszolgáltatást csak akkor hajlandó nyújtani, ha az új tulajdonos kifizeti a fogyasztási helyen korábban felhalmozott tartozást. (lásd: https://www.ajbh.hu/documents/10180/3713052/Jelent%C3%A9s+a+hat%C3%B3s%C3%A1gi+%C3%A1
    rver%C3%A9sen+v%C3%A1s%C3%A1rolt+ingatlanok+v%C3%ADzik%C3%B6zm%C5%B1szolg%C3%
    A1ltat%C3%A1s%C3%A1nak+korl%C3%A1toz%C3%A1s%C3%A1val+%C3%B6sszef%C3%BCgg%C3
    %A9sben+656_2021.pdf/8be70cc9-641f-cf8a-7c48-307daffedefa?version=1.0&t=1627027108846    )
  9. Nem hagyható figyelmen kívül a kezdeményezésben szereplő elvi tétel közpénzügyi oldala sem, hiszen az Alaptörvény 38. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon. A lakáspiac jelentős hányadát az önkormányzatoktól bérelt lakások teszik ki. A nemzeti vagyon megőrzését és az azzal való felelős gazdálkodás elvét nem szolgálja a rendezetlen jogviszonnyal esetlegesen közüzemi díjtartozással rendelkező bérlők lakásban való „benntartása”.
  10. A Bizottság megállapítja tehát, hogy a kilakoltatási moratóriummal érintett ingatlanhoz kötődő jogviszonyok sokrétűek, ahhoz tapadhat többek között használati-, tulajdonjogi-, hitelbiztosítéki jogviszony. Ennek megfelelően a célzott jogalkotás következményei is szerteágazóak lehetnek, ami miatt a kérdés egyszerű megfogalmazása ellenére is a valódi tartalmának felfejtése és megértése érdekében további magyarázatra szorul.
  11. A Kúria – a Knk.II.39.057/2023/3. és Knk.II.39.058/2023/2. számú végzésekben felhívott Knk.IV.40.645/2021/19. számú döntésében, visszautalva a Knk.VII.37.411/2017/3. számú végzésre, – rögzítette, hogy „nem felel meg a kérdésegyértelműség követelményének, ha a kérdés bár látszólag egyszerűen megfogalmazott, mégis magyarázatra szorul. A Kúria gyakorlatában a jogszabályban foglalt terminus technicus-ok használata sem teszi önmagában egyértelművé a kérdést. (Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.38.030/2018/2.). Amennyiben a feltett kérdés tartalmának megértése elmélyült szakmai ismereteket igényel, ezáltal a használt fogalmak valódi jelentéstartalma az ezzel nem rendelkező választópolgár számára nem világos, nem pontosan értelmezhető, a kérdés akkor sem elégíti ki a kérdésegyértelműség követelményét, ha egyébként a jogi fogalmak használata szabatos. (Knk.IV.37.425/2017/3., Knk.IV. 37.426/2017/3.)” {Knk.IV.40.645/2021/19. számú végzés, Indokolás [46]}
  12. Fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdés nem felel meg az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében rögzített népszavazási egyértelműség követelményének, ezért annak hitelesítést az Nsztv. 11. §-ában foglalt jogkörében eljárva megtagadta.

VI.

[A határozat indokolásának összegzése]

  1. A Bizottság megállapította, hogy a népszavazásra javasolt kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában meghatározott tiltott tárgykörbe ütközik, illetve nem felel meg az Nsztv. 9. §-a szerinti népszavazási egyértelműség követelményének sem, ezért a Bizottság a kérdés hitelesítését – az Nsztv. 11. § (1) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva – megtagadta.

VII.

[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]

  1. A határozat az Alaptörvény 8. cikk (1)-(3) bekezdésein, a 38. cikk (1) bekezdésén és az 52. cikk (2) bekezdésén; a Vht. 182/A. §-án; a Távhőtv. 3. § b) pontján, a 37. § (2) bekezdésén; a Vksztv. 51. § (1) és (5) bekezdésein, az 58. § (1) bekezdésén; az Nsztv. 3. § (1) bekezdésén, 4. §-án, a 9. § (1) bekezdésén, a 10. § (1) és (3) bekezdésén, a 11. §-án; a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. §-ának (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.

Budapest, 2023. július 13.

Dr. Sasvári Róbert

a Nemzeti Választási Bizottság

elnöke