409/2022. NVB határozat - a Kalmár Gábor magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában

A Nemzeti Választási Bizottság

409/2022. számú határozata

A Nemzeti Választási Bizottság a Kalmár Gábor (a továbbiakban: Szervező) magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 12 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő

határozatot:

A Nemzeti Választási Bizottság az

„Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon a megszakítás nélküli tevékenységet folytató munkavállalók kivételével a heti munkaidő 40 óra, az ezt meghaladó heti munkaórákat kizárólag a rendkívüli munkavégzés szabályai alapján lehessen elszámolni?”

népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.

A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2022. szeptember 16-án 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.

Indokolás

I.

[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]

  1. A népszavazásra javasolt kérdést Szervező 2022. július 21-én postai úton nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából.
  2. A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. A vizsgálat során az Nsztv. 4. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel megállapította, hogy Szervező a kezdeményezéshez 28 választópolgár támogató aláírását csatolta, amelyek közül 27 választópolgár támogató aláírása felelt meg az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek, így Szervezővel együtt összesen 28 az érvényes támogató aláírások száma.
  3. Figyelemmel arra, hogy a népszavazási kezdeményezés megfelelt az Nsztv. 4. § (1) bekezdésében foglalt előírásnak, a kérdést a Nemzeti Választási Iroda vezetője az Nsztv. 10. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.

II.

[Az országos népszavazás funkciója]

  1. Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
  2. Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
  3. Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, amely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére sem kezdeményezhető és tartható népszavazás, hogy egyébként az az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik.

III.

[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]

  1. A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség követelményének is. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
  2. A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak, konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
  3.   A választópolgári egyértelműség vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy az átlagosan tájékozott állampolgár számára világos-e a kérdés, az kétséget nem hagyó tartalommal bír-e a szavak általánosan elfogadott, köznapi jelentése alapján. A Kúria korábbi gyakorlata (Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2., Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.VII.37.997/2016/4., Knk.VII.37.336/2017/3., Knk.VII.37.941/2018/2., Knk.VII.38.391/2018/2.)  szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet. Nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
  4. A Nemzeti Választási Bizottság mindenekelőtt rámutat arra, hogy a népszavazási egyértelműség két eleme, a választópolgári és jogalkotói egyértelműség nem azonos, szinonim fogalmak, közéjük nem lehet egyenlőségjelet tenni. Egy kérdés esetében a választópolgári egyértelműség ugyanis nem azonosítható a jogalkotói egyértelműséggel. Nem lehet kiindulni ugyanis abból a feltevésből, hogy amennyiben a jogalkotó számára egyértelmű, hogy a kérdés törvényalkotási kötelezettséget tartalmaz, az automatikusan egyértelmű a választópolgár számára is. Míg a népszavazási eljárás eredményeképp keletkező törvényalkotási kötelezettség előkészítéséért a jogszabályalkotásban jártas, erre vonatkozó szakértelemmel bíró szakemberek tesznek eleget, addig a kérdésben döntési lehetősége – a kérdés támogatása és a kérdésben való szavazás alkalmával – az átlagos tudással és ismeretekkel bíró, a hatályos jogi szabályozások körében átlagosan jártas ismeretekkel rendelkező választópolgárnak van. Éppen ezért szükséges elhatárolni és külön-külön megvizsgálni a népszavazási egyértelműség két elemét és emiatt elsődleges szempont a népszavazási kérdés megfogalmazása során az, hogy a kérdést a választópolgár valóban értse. Tisztában legyen a kérdésben szereplő fogalmak hétköznapi jelentésével és ezáltal azokat a következményeket, amelyek a kérdésre adott válasza alapján lehetségesek felmérhetők, előre láthatók legyenek. Csak így tudja valóban meghatározni és felelősen eldönteni az Országgyűlés jogalkotói munkájának tartalmát. {Lásd: 9/2016. NVB határozat}
  5. A Knk.IV.37.458/2015/3. számú végzésében a Kúria az Alkotmánybíróság gyakorlatát vizsgálta abból a szempontból, hogy a kellően pontos, de adott esetben jogilag nem szabatos megfogalmazást miként kell értékelni a népszavazásra feltenni szándékozott kérdés hitelesíthetősége tekintetében [127/2008. (X. 22.) AB határozat; 89/2008. (VI. 19.) AB határozat; 62/2008. (IV. 29) AB határozat; 28/2008. (III. 12.) AB határozat; 97/2007. (XI. 29.) AB határozat; 52/2003. (XI. 11.) AB határozat; 74/2002. (XII. 19.) AB határozat; 73/2002. (XII. 19.) AB határozat; 62/2002. (XII. 3.) AB határozat; 52/2001. (XI. 29.) AB határozat; 51/2001. (XI. 29.) AB határozat]. A Kúria úgy foglalt állást, hogy az eseti döntésekből formálódó gyakorlat arra mutat rá, hogy a választói egyértelműség jogi, közgazdasági, orvosi, avagy egyéb szakterületi terminológia alkalmazása nélküli is fennállhat. Rögzítette továbbá, hogy megítélése szerint lehetségesek olyan kérdések, amelyek népszavazási kérdésként az azokban kitűnő terminológia, szám, számítási mód miatt nem értelmezhetőek a választópolgárok számára. Ezekben az esetekben a népszavazáshoz való jog – tudatos döntés hiányában - csak formálisan érvényesülhet.
  6. A Kúria a Knk.IV.37.458/2015/3. számú végzésében rámutatott továbbá arra, hogy a választói egyértelműség követelménye szükségképpen magában foglalja azt, hogy a kérdés feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, de pusztán azzal nem azonosítható: lényege, hogy a választópolgárok jól értsék, lássák át a kérdés lényegét, érdemét és jelentőségét azért, hogy tudatosan, átgondoltan tudják leadott szavazataikkal az Országgyűlés jogalkotói munkáját meghatározni.
  7. A kezdeményezés célja a heti munkaidő 40 órában való meghatározása és annak előírása, hogy egyetlen személyi kör kivételével, az ezt meghaladó heti munkaóra feletti munkavégzésére a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok legyenek alkalmazandók.
  8. A munkaviszonyra vonatkozó alapvető szabályokat a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) tartalmazza. Ezen túl az adott munkáltató és munkavállaló közötti, meghatározott munkaviszonyra vonatkozó szabályokat az ún. individuális munkajog (például a munkaszerződés), míg a munkáltató és kollektív munkajogi szereplők közötti munkaügyi kapcsolatot a kollektív munkajog szabályozza (például kollektív szerződés).
  9. A népszavazásra javasolt kérdés az Mt. második részében szabályozott munkaidőre és munkabérre vonatkozó szabályok megváltoztatását célozza. A kérdés két egymással összefüggő részkérdésből áll. Az egyik, hogy a megszakítás nélküli tevékenységet folytatók kivételével a heti munkaidő 40 óra legyen. A másik részkérdés, hogy a heti 40 munkaóra felett végzett munka ellentételezése a rendkívüli munkavégzés esetén járó szabályok alapján történjen.
  10. A munkaidő az Mt. 86. § (1) bekezdése szerint a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. A munkaidő lehet rendes vagy rendkívüli, attól függően, hogy hogyan kerül sor a munkavállaló teljesítésére.
  11. A munkaidő mértéke alapján a rendes munkaidőnek 4 fajtája különböztethető meg. Az Mt. 92. § (1) bekezdése szerinti általános teljes napi munkaidő, amely napi 8 óra, a hosszabb teljes munkaidő, amikor is a munkavállaló és a munkáltató megállapodása alapján a napi munkaidő maximum 12 óra lehet, feltéve, hogy a munkavállaló a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója. Ezen túl készenléti jellegű munkaköröknél a felek megállapodása szintén kiköthet legfeljebb napi 12 órás munkaidőt. [Mt. 92. § (2) bek. a) és b) pontok]. Az Mt. 92. § (4) bekezdése alapján lehetséges az általános teljes napi munkaidő csökkentése is, ami az ún. rövidebb teljes munkaidő. Ez azt jelenti, hogy a felek megállapodásukban a napi 8 óránál rövidebb teljes munkaidőt írnak elő például a munkavégzést jellemző egészségkárosító kockázatok miatt. A negyedik típus a részmunkaidő, amelyet leginkább az határol el a rövidebb teljes munkaidőtől, hogy előbbinél a munkavállaló csak időarányos munkabérre tarthat igényt.
  12. Ahogyan az az előzőekben rögzítésre került, az általános teljes napi munkaidő mértéke 8 óra, amely az általános munkarend szabálya alapján [Mt. 97. (2) bek.] heti 40 óra munkaidőt jelent.
  13. Az Mt. hatályos szabályozása alapján a munkavállaló által ledolgozandó munkaidő nagyobb számolási egységben, ún. munkaidőkeretben is megállapítható. A munkaidőkeret egy hosszabb időszakra eső munkaidő mennyiségét jelenti, a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt határozza meg meghatározott időegység tekintetében. Az Mt. 93. § (2) bekezdése előírja, hogy a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni.
  14. A munkaidőkeret egyik legfőbb jellemzője, hogy az a munkáltató számára lehetőséget biztosít a munkaidő egyenlőtlen beosztására [Mt. 97. § (3) bek]. A munkaidőkeret tartama legfeljebb 4 hónap vagy 16 hét lehet. [Mt. 94. § (1) bek.] Megszakítás nélküli, több műszakos, idényjellegű tevékenység, készenléti jellegű tevékenység, valamint az Mt. 135. § (4) bekezdésében meghatározott munkakör esetében a jogalkotó speciális szabályt alkotott, ez esetben a munkaidőkeret legfeljebb 6 hónap vagy 26 hét lehet. További eltérés a főszabálytól, hogy kollektív szerződés rendelkezése alapján, amennyiben azt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, a munkaidőkeret tartama legfeljebb 36 hónap lehet.
  15. Akár egyenlő, akár a munkaidőkeret alkalmazása okán egyenlőtlen a munkaidő-beosztás, a napi 12 órás munkaidő abszolút korlátot jelent. Azaz a munkavállaló akár rendes, akár rendkívüli munkaidőben dolgozik, 12 óránál hosszabb ideig nem végezhet munkát. Az Mt. 99. § (2) bekezdése alapján a munkavállaló beosztás szerinti heti munkaideje lefeljebb 48 óra lehet, amelybe be kell számítani a rendkívüli munkaidők közül a munkaidőbeosztástól eltérő munkavégzésnek és az ügyeletnek az időtartamát is. Az Mt. 99. § (7) bekezdése alapján egyenlőtlen munkaidő-beosztás, azaz munkaidőkeret alkalmazása esetén a maximális heti munkaidő átlaga nem haladhatja meg a 48 órát, amelybe a rendkívüli munkavégzés idejét is bele kell számolni.
  16. Munkaidőkeret példájával szemléltetve a fentiekben leírtak azt jelentik, hogy egy 4 hetes időtartamban lehetséges, hogy a munkavállaló
  • az első héten öt napon át 10 munkaórát dolgozik, a hatodik napon a munkáltató 10 óra rendkívüli munkaidőt rendel el, a hetedik nap pihenőnap, azaz az összesen 60 munkaórát dolgozott;
  • a második héten öt napon át 10 munkaórát dolgozik, a hatodik és hetedik nap pihenőnap, azaz összesen 50 munkaórát dolgozott,
  • a harmadik héten két napon át 10 munkaórát dolgozott, 3 nap szabadnap és 2 pihenőnapja volt, azaz 20 munkaórát dolgozott,
  • a negyedik héten 4 napon át 10 munkaórát dolgozott, az 5. napon 10 órás rendkívüli munkavégzést, a 6. napon 12 órás rendkívüli munkavégzést rendelt el a munkáltató és 1 nap szabadnapja volt, így összesen 62 munkaórát dolgozott.

E példa alapján a 4 hét alatt az összes munkaórák száma 198 volt, amelyből 160 óra volt a rendes munkaidő és 32 óra a rendkívüli munkaidő. A munkaidő heti átlaga 48 óra volt, de ez tartalmazza a 32 órányi elrendelt rendkívüli munkaidőt is.

  1. Az előzőekben többször említett, rendkívüli munkaidő abban tér el a rendes munkaidőtől, hogy ez esetben a munkavégzésre kivételesen, a munkáltató utasítása szerint, a rendes munkaidőtől eltérő időben kerül sor.
  2. A munkaszerződés visszterhes aktus, ebből következően a munkaért ellenszolgáltatás, munkabér jár. A munkavállalónak fizetett munkabérnek számos eleme van, amelyek közül az egyik a bérpótlék. Az Mt. többféle jogcím alapján járó bérpótlékot nevesít, többek között a rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékot is.
  3. Az Mt. 143. § (2) bekezdése alapján a rendes munkaidőre járó munkabéren felül a munkavállalónak ötven százalék bérpótlék vagy - munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján - szabadidő jár

a) a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben,

b) a munkaidőkereten felül vagy

c) az elszámolási időszakon felül

végzett munka esetén.

  1. Rendkívüli munkavégzés esetén tehát a munkavállaló a rendes bérre, valamint 50%-os bérpótlék vagy a túlmunka időtartamának megfelelő tartamú szabadidőre és alapbérre jogosult.
  2. A kérdésből abból kifolyólag, hogy az Mt. főszabálya szerint az általános teljes napi munkaidő 8 óra, az általános heti munkarend alapján a heti pihenőidő 40 óra, sem a választópolgár, sem a jogalkotó számára nem világos, hogy milyen jogszabálymódosítást céloz. Az Mt. 92. § (2) bekezdése szerinti hosszabb teljes munkaidő szabályainak hatályon kívül helyezését, vagy a rövidebb teljes munkaidő és a részmunkaidő megszüntetését kívánja-e, hiszen ezekben az esetekben a heti munkaidő nem 40 óra, hanem ettől kevesebb, vagy a munkaidőkeretre vonatkozó szabály kiiktatása a cél, esetleg mindez együtt.
  3. A munkaidőkeret elrendelésére a munkáltató egyoldalúan jogosult, azonban az is figyelembe veendő, hogy a hatályos szabályozás alapján az egyenlőtlen munkaidőbeosztást összességében ki kell egyenlíteni, ahogyan azt a [22] bekezdésben bemutatott példa is szemlélteti, és rendkívüli munkavégzés esetén ekkor is bérpótlék jár.
  4. A kezdeményezés kategorikus megfogalmazása alapján az abban foglalt jogalkotás mindenképp érintené a munkaidőkeretre vonatkozó szabályokat (azok hatályon kívül helyezése vagy átalakítása által), annak ellenére, hogy a hatályos szabályozás összhangban a munkaidőszervezésről szóló 2003/88/EK irányelv (a továbbiakban: irányelv) szabályaival, a napi 8 órás munkaidő és a heti 5 munkanapos általános munkarend figyelembe vételével engedi annak munkáltató általi alkalmazását. A munkaidőkeret mint jogintézmény mögött a 20. századi munkaidő-politikára jellemző felfogás, a munkaidő rugalmas felhasználásának igénye áll. Annak, hogy a hatályos szabályozás a munkaidő megszervezésére több alternatívát is kínál, foglalkoztatáspolitikai hatása is van, hiszen hozzájárulhat új munkahelyek létesítéséhez, illetve a meglévők megtartásához.
  5. Az előzőekben azonosított szabályozási cél mentén haladva a kérdés vizsgálata során a Bizottság szerint nem hagyható figyelmen kívül a munkaviszony szabályozásának az a sajátos jellemvonása sem, amely szerint a munkaviszonyra vonatkozó szabály nem csak jogszabály lehet, hanem az Mt. 13. §-a alapján a kollektív szerződés és az üzemi megállapodás is, valamint az egyeztető bizottságnak az Mt. 293. §-ban foglaltak szerint kötelező határozata.
  6. A 2012-ben hatályba lépett Mt. koncepcionális változást hozott a jogforrási rendszerbe, amelynek lényege a kollektív megállapodások körének és az Mt.-től való eltérés lehetőségének bővítése volt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kollektív szerződésre vonatkozó általános szabály szerint, az a munkavállaló javára és hátrányára is eltérhet az Mt. második és harmadik részének eltérést nem tiltó, diszpozitív rendelkezéseitől (ún. abszolút diszpozitivitás). Ezen jogalkotói rendelkezés mögött az a szándék húzódik meg, hogy minél nagyobb teret biztosítson a kollektív autonómiának és minél jobban érvényesüljön a kollektív megállapodások szabályozó szerepe.
  7. A kollektív szerződésekre vonatkozó általános szabály, az abszolút diszpozitivitás alól a jogalkotó szabott kivételeket is. [Mt. 277. §] A kógens szabályoktól a kollektív szerződés sem térhet el, a korlátozottan kétoldalú diszpozitív szabályoktól csak az Mt. által meghatározott mértékig térhet el, illetve vannak olyan Mt.-beli rendelkezések, ahol a kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el. Az Mt. második és harmadik részébe tartozó fejezetek végén „Eltérő megállapodások” címmel rögzítette a jogalkotó azt, hogy a kollektív szerződés és a felek megállapodása hogyan térhet el a törvényi szabályoktól.
  8. A hatályos szabályozás alapján a napi munkaidőre vonatkozó szabálytól [Mt. 92. §] és a munkaidőkeret meghatározására vonatkozó szabályaitól [Mt. 93. §] kollektív szerződés eltérhet, azonban ez esetben a relatív diszpozitivitás érvényesül, amely szerint az eltérés csak a munkavállaló javára történhet.
  9. A kérdés alapján nem lenne világos a jogalkotó számára, hogy a heti munkaidőt 40 munkaórában maximalizáló szabály hogyan viszonyulna a kollektív szerződés jogintézményéhez. Figyelemmel arra, hogy a szabály lényegében kiiktatná a munkaidőkeretet, ezáltal az abszolút diszpozitivitás érvényesülne-e, amely alapján a jogintézmény továbbra is fenntartható lenne, vagy kógens szabállyá válna, így attól kollektív szerződés sem térhetne el, esetleg korlátozott mértékű diszpozitivitás, vagy a jelenlegi szabállyal egyezően a relatív diszpozitivitás érvényesülne.
  10. E jogalkotói megoldások felvetése azért sem hagyható figyelmen kívül, mert a munkaidőkeret egy a hazai munkajogi szabályozásban évtizedek óta jelen lévő intézmény, azt az 1992. évi XXII. törvény is szabályozta, az irányelv is kifejezetten nevesíti, a 16. cikkben rögzítve, hogy az irányelv szabályait figyelembe véve a tagállamok maguk alakíthatják ki a referencia időszakra vonatkozó szabályokat. A munkaidőkeret vagy ahogyan az irányelv nevezi, referencia időszak rendeltetése, hogy a munkáltatók rendelkezésre álló munkaidő-mennyiséget rugalmasan osszák be, így igazodva akár a munkavállalók egyes csoportjainak sajátos jogállásához, akár - és leginkább - a munkáltató tevékenységéhez.
  11. A munkaidőkeret alkalmazása és ezáltal a munkáltatói érdekek előtérbe helyezése ellenére is, a munkavállaló egészségét és biztonságát védő, garanciális jogszabályi rendelkezések jelenleg is részei a hatályos szabályozásnak, a munkaidőkeret esetében sem lehet több a heti munkaidő átlaga 40 óránál, rendkívüli munkavégzés esetén 48 óránál.
  12. Az, hogy a kezdeményezés alapján megalkotott Mt.-beli szabály hogyan viszonyulna a kollektív szerződéshez, nemcsak a jogalkotó számára okoz rendkívüli jogbizonytalanságot, hanem a választópolgár számára is. A munkaidő-szabályozás fentiekben bemutatott speciális jellemzőinek ismerete ugyanis nem elvárható az átlagos tudással és ismeretekkel bíró, a hatályos jogi szabályozások körében átlagosan jártas ismeretekkel rendelkező választópolgártól. A kérdés látszólag egy kógens rendelkezés megalkotására irányul, figyelemmel azonban arra, hogy az azzal kapcsolatos jogalkotás az Mt. második részét érinti, amely tekintetében a főszabály a kollektív szerződés viszonyában az abszolút diszpozitivitás, a kógencia nem tekinthető evidenciának és nem is illeszkedik a hatályos Mt. szabályozási koncepciójába.
  13. Az sem világos, hogy a kezdeményezés alapján megalkotott jogszabály érintené-e az Mt. 94. § (3) bekezdést, amely szerint a munkaidőkeret tartama, ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap lehet.
  14. Nem világos, hogy mi történik akkor, ha a kérdésben tartott érvényes és eredményes népszavazást tartanak, az eredmény megállapítását megelőzően azonban, munkaszervezési okok miatt, kollektív szerződés alapján a munkáltató 36 hónapos, azaz 3 éves munkaidőkeretet állapít meg. Az Nsztv. 31. § (2) bekezdése szintén 3 évben, azaz 36 hónapban állapítja meg a népszavazás kötőerejét, ennél fogva bizonytalanság mutatkozik abban, hogy azokban az esetekben, ahol kollektív szerződés biztosítja az akár 36 hónapos munkaidőkeret meghatározását, és a munkáltató él is ezzel a lehetőséggel, az érintett munkavállalók munkaidejére vonatkozna-e a népszavazás eredménye, az felülírná-e a kollektív autonómia adta lehetőség alapján még a népszavazást megelőzően megkötött megállapodást vagy sem.
  15. A kezdeményezés alapján nem eldönthető, hogy annak megvalósítása hogyan hatna a munkaidőkeret jelenlegi szabályaira, illetve az Mt. 92. § (2) bekezdése szerinti hosszabb teljes munkaidő megszüntetésén túl, megszűnne-e a rövidebb teljes munkaidő és a részmunkaidő intézménye, vagy a kérdés a heti 40 óra alatti munkavégzésre vonatkozó szabályok tekintetében nem kíván változást elérni, kizárólag a 40 óra feletti munkavégzés szabályainak módosítását célozza.
  16. Mivel a kezdeményezés a szabályozás megvalósítása kapcsán a választópolgár és a jogalkotó oldaláról egyaránt kérdéseket vet fel, ebből kifolyólag az sem a választói akarat kifejezésére, sem az Országgyűlést terhelő jogalkotási kötelezettség meghatározására nem alkalmas, amely miatt a Bizottság álláspontja szerint nem felel meg az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében előírt egyértelműség követelményének.

IV.

[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]

  1. A határozat az Alaptörvény 8. cikk (1)-(3) bekezdésein, az Mt. 13. §-án, 86. §-án, 92. §-án, 93. §-án, 94. §-án, 97. §-án, 99. §-án, 135. § (4) bekezdésén, 143. §-án, 277. §-án, 293. §-án, az Nsztv. 3. § (1) bekezdésén, 4. § (1) és (3) bekezdésein, 9. § (1) bekezdésén, 10. § (1) és (2) bekezdésein, 11. §-án és 31. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. § (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.

Budapest, 2022. szeptember 1.

Dr. Téglási András

a Nemzeti Választási Bizottság

elnöke