Dr. Tóth Zoltán
a BM KÖNYV Hivatal vezetője

Szeretném leszögezni, hogy ennek a konferenciának a keretében nem a közös községi tanácsok visszaállításáról és nem a mai községi önkormányzatok felszámolásáról beszélünk. A városkörnyéki igazgatás, a kistérségi együttműködés három témaköréről szól mai tanácskozásunk: az önkormányzatok közötti, a polgármesteri hivatalok közötti és az intézmények közötti együttműködésről. A mi feladatunk a polgármesteri hivatalok együttműködésének vizsgálata. Erre koncentrálva kell megvizsgálnunk, melyek a közigazgatás működésének általános feltételei, ezek közül melyek relevánsak a városkörnyéki, kistérségi igazgatás területén.

A közigazgatásban az első, és ha nem is a legfontosabb, de a hierarchikus viszonyokra tekintettel mindig ez a döntő kérdés: milyen a közigazgatás szervezete. A másik kérdés, milyen szakemberállomány dolgozik a közigazgatási szervezetben, beleértve szellemi felkészültségét, teljesítőképességét és természetesen erkölcsi és anyagi megbecsültségét is. A harmadik vizsgálandó feltétel az, hogy milyen technikai feltételek között mozognak ezek a szakemberek. És végezetül meg kell nézni, mennyi pénz áll rendelkezésre a megvalósítandó feladatokhoz, ideértve természetesen az állami támogatást, illetőleg az önkormányzatok szabályozott saját bevételeket is.

A közigazgatási szervezetre és technikára véleményem szerint bármilyen megoldást ki lehet találni. Vannak olyan közigazgatási szervezetek egyes országokban, amelyek centralizáltan, nagy területeket átfogva működnek. De ennek ellenkezője is megtalálható, ahol elaprózott, kicsi önkormányzatok működnek teljes szabadsággal. Tehát nincsenek örökre elrendelt dolgok, hanem egy ország történelméhez igazodóan kialakult megoldások, és ezek bizonyos keretek között, de radikálisan módosíthatók. Ugyanez vonatkozik a technikára is. Számítógépek bárhova telepíthetőek. Ez csak pénzkérdés. Bármely kisközségbe is óriási gépeket lehetne letelepíteni, és ma is van olyan minisztérium, ahol még egyetlen számítógép sem található. Tehát elhatározás kérdése, hogyan alakítja a szervezetet és a technikát a kormányzat, az Országgyűlés, a minisztérium a különböző szinteknek megfelelő döntési kompetenciával.

A másik két feltétel, a szakembergárda és a rendelkezésre álló pénzmennyiség, melyek kapcsán a realitásokhoz kell igazodni, ezekkel nem lehet szabadon gazdálkodni. Az önkormányzati rendszer reformja során nagy elhatározás született: minden új önkormányzathoz oda kell telepíteni a megfelelő szakembert. Ezt egyrészt a képzés színvonalának emelésével, a magasabb képzettségi előírások kötelező jellegű bevezetésével gondolták megvalósítani, másrészt mindenki komolyan vette, hogy majd a 3200 településre lesz 3200 jegyző. Ma a 3200 közül 1000 településen nincs jegyző. És nem is hiszem el, hogy lesz. Néhányra persze jut majd, viszont közben 50 jegyző fölmondja az állását és elmegy más településre. Figyelembe kell venni, melyik az a legkisebb település, ahova még el lehet vinni egy jól képzett szakembert. Végső soron ez pénzkérdés is, csak szolgálati lakást kellene adni az üres 1000 jegyzői álláshoz, és ezek többségét betöltenék. Bár vannak olyan egészen kicsi települések rossz feltételek között, ahova még szolgálati lakással sem lehetne megfelelően képzett szakembert odacsábítani. A közigazgatás személyi állományával nem könnyű rugalmasan, jól gazdálkodni. Nem elhatározás kérdése, hogy küldünk-e még 3000 köztisztviselőt a településekre. Ma már a hadseregnek is tekintettel kell lennie arra, hogy a jól felkészült szakemberállományt nem lehet akárhova kitelepíteni.

A másik kérdés a rendelkezésre álló pénzek mennyisége. Ez mindig egyidejűleg sok és kevés. Ugyanakkor a közigazgatásban hagyományosan a bázisszemlélet és az intézményfinanszírozás a jellemző. Ez a finanszírozási rendszer azoknak az állami és önkormányzati szerveknek kedvező, amelyek működésorientáltak. Bejövünk minden reggel 8-kor, eldolgozgatunk fél 5-ig, az a lényeg, hogy ott legyünk a munkahelyen. Ugyanakkor sok állami szervezetet eredményorientálttá tesz az élet. Nem elég működni, meghatározott határnapokhoz, határidőkhöz igazodóan, konkrét produkciót kell teljesíteni, és ha ez nincs, annak politikai botrány a következménye. A magyar állami költségvetés szerkezete képtelen tükrözni azon állami szervezetek feladatkörét, amelyek eredmény-, és nem működésorientáltak. Realitásként kell kezelnünk azt is, hogy mennyi pénz van, és azt milyen módon lehet felhasználni.

A közigazgatási szakemberállományon belül a speciális szaktudással rendelkező köztisztviselők száma véges, ezért a községekből ki kell vonni azokat a feladatokat és hatásköröket, amelyek speciális szaktudáshoz kötöttek. Ez nem azt jelenti, hogy be kell zárni a községi polgármesteri hivatalt, hanem azokat a feladatokat kell ott megőrizni, amelyek az ottani szakemberállománnyal mint általános igazgatási feladatok elvégezhetők. A másik kérdés az, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási pénzeket, amelyek önmagukban is hatalmas összeget jelentenek, hogyan lehet hatékonyabban felhasználni. A közigazgatás szervezete és a technika tehát tetszőleges módon alakítható, a szakemberek és a költségvetési pénzek hatékony felhasználási módja azonban nem választható meg tetszés szerint.

Reális elgondolás tehát, hogy bizonyos feladatokat centralizálni kell, vissza kell vinni a városba, és ez az 1990-es önkormányzati törvény lényeges változtatása. Ugyanakkor ezeknek a nehezebben változtatható feltételeknek van egy további korlátjuk is. Ha el is fogadjuk, hogy a speciális szakismeret és a hatékonyabb pénzfelhasználás miatt a városnak vissza kell adni bizonyos feladatokat, az állam ettől nem csökkentheti a lakossági közigazgatási ellátások színvonalát, ezért nem lehet a kivételes hatósági ügyeket visszaadni a minisztériumoknak. Bár a Belügyminisztérium még ma is első fokú útlevélhatóság, az állampolgársági ügyek egy részét is ott intézik, de ezt a folyamatot valószínűleg meg kellene fordítani. Nem kerülhet olyan távolra a községi lakostól a lakossági ügyintézés, hogy az számára beláthatatlan nehézséget okozzon. Mindezeknek jó eszköze éppen az informatika. Ha volnának országos hálózatok, kommunikációs rendszerek a közigazgatásban, könnyű volna ennek elébe menni, és segíteni.

Városkörnyékről beszélni ma annyiban is indokolt, hogy az igazságszolgáltatásnak számos szervezete (bíróság, ügyészség) hagyományosan ebben a funkcióban működik, a rendőrség ma is ilyen struktúrában dolgozik. A választási igazgatás 1990 végén megőrizte a városkörnyéki igazgatás jellegét, miközben az összes többi ágazatban felszámolták a városkörnyéki igazgatást. Azóta vannak új törekvések az építésügyben, gyámügyben, területfejlesztésben, hallhatunk városi okmányiroda-koncepcióról is, vannak új törekvések ennek az igazgatási modellnek az alkalmazására. Ebben az informatika igen hathatós támogatást tudna nyújtani.

A közigazgatás szervezeti rendszere informatikai szempontból négy részre tagolható: központi szervek, a dekoncentrált állami szervek és megyei önkormányzatok, a harmadik a városok és végül a községek szintje. A Központi Nyilvántartó és Választási Hivatalnak az a célja, hogy a négy szintből hármat egy közigazgatási Intranet kössön össze. Mi ezt tartjuk a legmegfelelőbb formának. Ennek a közigazgatási Intranet rendszernek elsődlegesen a központi állami szervek lennének a meghatározó elemei. Már történtek bizonyos lépések, hiszen van kormányzati X.400-as levelező rendszer. Azonban ezen az úton a minisztériumok is képtelenek egymás adatbázisaihoz hozzáférni, sőt a belügyi főosztályok sem tudnak egymás adatállományával kapcsolatot teremteni és a Belügyminisztérium alatt lévő informatikai feldolgozó szervek sem képesek korlátlanul kommunikálni egymással. Ez alól kivétel az Adatfeldolgozó Hivatal és a Központi Nyilvántartó Hivatal, amelyek között van összeköttetés, de ez egy meghatározott, speciális szakterületre korlátozódik. Az első feladat az volna a közigazgatási Intranet kiépítése keretében, hogy a minisztériumok hozzáférjenek egymás adatbázisaihoz.

A második szintet a megyeszékhelyeken a dekoncentrált szervek és a megyei önkormányzatok képviselik. Számukra igen kedvező lehetőséget nyújtanak a Belügyminisztériumhoz tartozó TÁKISZ-ok, amelyeknek éppen az volna a rendeltetésük, hogy mint számítástechnikai központ összekössék horizontálisan a megyeszékhelyen működő állami dekoncentrált szerveket, a megyei önkormányzatokat, fölfelé a minisztériumokat, az országos hatáskörű szerveket, és lefelé a városokat. Ennek vannak kezdeményei ma, például a választás népesség-nyilvántartási rendszere egyfajta hálózaton, Budapesttől a megyeszékhelyig bérelt, ez alatt alkalmilag kapcsolt vonalrendszeren működik. A minisztériumokban nincs elhatározás állami szoftverek fejlesztésére és on-line üzemmódban való működtetésére. Igaz, van néhány, egy-egy speciális szakterülethez kapcsolódó rendszer, például a KSH-é, amely saját megyei igazgatóságaival, vagy az APEH, amely szintén saját igazgatóságaival van összekötve. Időnként őszintén elcsodálkozom, miért nem jut eszükbe a minisztériumoknak egy hálózatot működtetni a főváros és a 19 megyeszékhely között. Ennek hatalmi, politikai okai lehetnek, mert a józan észnek nyilvánvalóan ellentmond. Miért jó az, ha minden minisztérium külön-külön szerződik a Matáv-val és fizet ezekért, az egyébként nem túl korszerű, hálózati kapcsolatokért? Mi a magunk részéről felajánljuk bármely minisztériumnak, hogy a budapesti központ és a TÁKISZ között ingyenes forgalmazást biztosítunk, hiszen mi úgyis béreljük (szintén a Matáv-tól) ezeket a vonalakat.

Az ezt követő szint a városoké, úgy tűnik, ezekre koncentrálódnak a fejlesztések. Ez egyrészt a közigazgatás újfajta feladat- és hatáskör-telepítésből következik, másrészt abból, hogy a városi önkormányzatoknak van pénzük. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a feladathoz mérten bővében vannak a pénznek, de ahhoz képest, hogy – egyébként nagyon helyesen – mennyit költenek informatikára saját erőből, mindenképpen vannak lehetőségeik, az alacsony lakosságszámú településekkel ellentétben. A fejlesztések ugyanakkor rendkívül összehangolatlanul folynak, mert a magyar közigazgatásban egyetlen szint sem felelős az önkormányzati informatika összehangolásáért. Ehhez persze hozzájárul az önkormányzati törvénynek az alapvetően téves értelmezése is, hogy az önkormányzatokkal nem lehet megbeszélni állami feladatok értelmes végrehajtását. De nyilván az elkövetkező időben ez a magatartás is változni fog mind a központi, mind a városi szinten. A városi önkormányzatoknak van pénzük, ehhez némi állami támogatás is adható. Ha nem akarjuk, hogy legyen egy informatikai minisztérium, amely kijelöli mindenkinek a pályáját, és meghatározza az egyes szervek részére elkölthető informatikai pénzek mennyiségét, hanem azt mondjuk, hogy csináljunk közigazgatási Intranetet, amelynek van hálózata, amelyen a város on-line módon eléri az országos adatbázisokat, helyreállhat a szakmai és a pénzügyi egyensúly. Mert minden állami és önkormányzati szerv annyit fejleszthet, amennyit a saját pénzügyi lehetősége megenged. Ugyanakkor, aki képes annyit költeni a fejlesztésre, hogy a szabványokat teljesítse, annak problémamentes kommunikációra nyílik lehetősége. Ez azonban új szemléletet igényel mindenkitől. Elsődlegesen a minisztériumoktól, másodlagosan az önkormányzatoktól, főként a városi polgármesteri hivataloktól. A fejlesztésekre vonatkozóan már vannak rövid és hosszú távú elképzeléseink. Az elkövetkező egy-két évben szeretnénk a népesség-nyilvántartást városkörnyéki igazgatási rendszerben megszervezni. Ez radikálisan javítaná az adatbázisunk minőségét, amely időnként bizony gyengélkedik, másrészt biztosítani tudnánk valamennyi önkormányzat számára a népesség-nyilvántartás központi rendszerének on-line elérését. Ez megkönnyítené a városi polgármesteri hivatal dolgozóinak munkáját, és nem utolsósorban hozzájárulhatna a lakossági hatósági ügyintézés meggyorsításához és színvonalának emeléséhez. Nem öncél tehát a városkörnyéki igazgatás informatikai támogatása, hanem eszköz, amely az állami, az önkormányzati szervek munkájának minőségét és végső soron valamennyi állampolgári hatósági ügy kulturált és gyors elintézését jelentené.

Dr. Szegvári Péter
a KTM-OTK főigazgatója

Bibó István egy 1975-ben írt tanulmányában bírálta az 1971-ben elkészült országos településhálózat-fejlesztési koncepciót, amelyben már akkor egy városkörnyéki igazgatási modellre épülő megyerendszernek és egy gazdasági-tervezési regionális rendszernek a koncepciója vázolódott fel. Bibó szerint a gazdasági-tervezési területi egységek kialakítása és a közigazgatás reformja nem kapcsolódik egybe. Ma is kérdés, hogy miközben felmutatjuk egy városkörnyéki, egy térségi gondolkodás gazdasági-tervezési vagy területfejlesztési aspektusait, vajon megtalálhatók-e erre épülve, mondjuk, a városkörnyéki igazgatás modelljei. Egy kicsit talán túllépek a városkörnyéki igazgatáson, másfajta igazgatási szintek kiépítésének irányába is, hiszen a területfejlesztési intézményrendszer keretében nemcsak a kistérségek összefogásáról és nemcsak ezen térségi szintek tervezési, gazdasági kialakításáról, hanem a regionális szintekről is beszélünk.

Mindannyian tapasztaltuk, hogy az 1996 márciusában elfogadott területfejlesztési törvény alapján megjelentek a decentralizált területfejlesztési alapok. Ezekre az elmúlt évben is elsődlegesen a kistérségekből lehetett sikerrel pályázni. A területfejlesztési pályázatok 1997-ben is megjelenhetnek, hiszen az Országgyűlés ezzel kapcsolatban elfogadta a decentralizált alapok felhasználására vonatkozó irányelveket, megjelent a végrehajtásukra vonatkozó két kormányrendelet is, amelyek nyomatékosan felhívják a figyelmet a térségi összefogás gondolatára. Vannak olyan célkitűzések, amelyek megvalósításában a kistérségek előnyt élvezhetnek, ha összefogva jelennek meg a pályázatokon. A decentralizált területfejlesztési célelőirányzatról szóló jogszabályban elsődlegesen és kiemelten a kistérségi programokat vagy az integrált infrastruktúrákat is megvalósító fejlesztéseket támogatják. A kistérségek jelentősége területfejlesztési szempontból természetesen abban is megnyilvánul, hogy különösen a területi kiegyenlítő, de a területfejlesztési pályázatoknál is, láthatóan a térség hátrányos helyzete, statisztikai, gazdasági, társadalmi besorolása határozza meg, eredményesen pályázhat-e az önkormányzat vagy maga a térség a támogatásra ezekből az alapokból. Itt kell elmondani, hogy az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásai alapján az országgyűlési irányelveknek megfelelően elkészült az ország kistérségeinek normatív mutatók szerinti besorolása. Ezt a kormány valószínűleg jóváhagyja, s így lehetővé válik, hogy ez a 138 kistérség a területfejlesztési támogatások odaítélésekor a figyelem középpontjába kerüljön.

Erdei Ferenc egy 1939-es tanulmányában azt írta, hogy minden térségnek szüksége van egy városra mint központra: tehát a térség gazdaságfejlesztése szempontjából nagyon fontos a városközpontúság. Az már más kérdés, hogy közigazgatási értelemben is az lesz-e. Ugyanis ma Magyarországon a statisztikai tervezési rendszerek ötszintűek, de ez az öt szint önkormányzati és közigazgatási értelemben nem mindenütt jelenik meg. Természetesen a települési és a megyei szint is megfelelő közigazgatási és politikai struktúrával rendelkezik. Gazdasági-tervezési és funkcionális-együttműködési szempontból ma a kistérségekre lehet kiépíteni az informatikai és a közigazgatási rendszereket, de ez a 138 kistérség ma még nem közigazgatási és főképpen nem politikai egység. Ennek lehetnek olyan következményei, hogy a rendszerbe vissza lehet csempészni a városkörnyéki igazgatás nyomait. Amikor a területfejlesztési törvény statisztikai térségenként határozta meg a területi képviseletet a megyei-fejlesztési tanácsoknál, és amikor a térképeken megjelentek a statisztikai térségek határai, néhányan azt gondolták, hogy valaki elővette a régi járási térképeket. Hiszen nagyon sok a hasonlóság a korábbi járási közigazgatási területi beosztás és ezen statisztikai-területfejlesztési kistérségek felépítése között. A közigazgatásnak egy idő után valószínűleg követnie kell a tényleges térségi kapcsolatokat, különösen a közigazgatási határokon is átnyúló gazdasági és politikai mozgásokat.

Ma nagyon sokan vitatják, létezik-e közigazgatási értelemben is régió. A területfejlesztési reform nemcsak a kistérségekre, hanem a megyehatárokon átlépő kapcsolatokra is kiterjed. Ezt igazolja az is, hogy a május 12-én az Országos Területfejlesztési Tanács által elfogadott területfejlesztési koncepció gazdasági-tervezési szempontból hét tervezési-statisztikai régiót határol el. A gazdasági-tervezési régiókra vonatkozó 1971-es településhálózat-fejlesztési koncepcióban hat statisztikai-tervezési régió szerepel ugyan, de a mostani országos területfejlesztési koncepció nem sokban tér el ezektől. Egyedül a Nyugat-Dunántúlon van egy kis különbség a határvonalakban. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy ezek az új régiók még mindig nem közigazgatási és politikai egységek.

Ma még az ötszintű gazdasági-tervezési rendszer mellett közigazgatási és közjogi értelemben három szintről beszélhetünk: településiről, megyeiről és miniszteriálisról. És ez akkor is így van, ha megyei szinten nagy számban jelentek meg dekoncentrált szervezetek, amelyek elszívták a megyei önkormányzattól azokat a hatásköröket, amelyeket egy önkormányzati típusú közigazgatás is elláthatna. Ha ezek a gazdasági-tervezési régiók európai értelemben is régiókká válhatnak, és a közigazgatás – mondjuk 5 éven belül – követni tudja ezt, a miniszteriális igazgatásnak erre a szintre kell ráépítenie térségi koordinatív funkcióját. Az elmúlt években tapasztalhattuk azt a törekvést, hogy a Belügyminisztérium megyei hivatalainál megjelent – igaz, még kibontatlanul – egy új területi koordinációs funkció. Úgy gondolom, hogy ezt nem megyei szinten kellene megvalósítani. Megyei szinten egyébként a belügyminisztériumi koncepció sem fejtette ki értelmesen a területi koordináció fogalmát, amelynek színtereit indokoltabb lenne regionális szinten meghatározni. A közigazgatási reform és egy újfajta dereguláció következtében meg kellene vizsgálni a helyi szintű feladatokat.

Kiindulópontként rögzíthetők a települési önkormányzati szintű feladatok és afölött a körzeti ellátási szintű feladatok, amelyeket a városkörnyéki igazgatási modellhez közelítő társulásokhoz indokolt telepíteni. Az ezen a városkörnyéki igazgatáson is túlmutató, de megyei szinten ellátható feladatokat célszerű lenne a megyei önkormányzathoz telepíteni. A dekoncentrált közigazgatás megállhatna a regionális szinten, helyet adva ennek megfelelően az olyan munkamegosztásnak, ahol a helyi önkormányzati igazgatás a települési és megyei önkormányzat feladata lenne. Elképzelhető, hogy a települési igazgatás társulásos módon városkörnyéki igazgatássá fejlődik, természetesen magába olvasztva az önkormányzati és az állami igazgatást, és ezzel együtt a regionális szintre épülhet rá a mai dekoncentrált igazgatás, helyet adva területi szinten az önkormányzati típusú igazgatásnak.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslatot már beterjesztették az Országgyűlés elé, a tavaszi ülésszak egyik meghatározó törvénye volt. Azt reméltük, hogy májusra ezt a törvényt már kihirdetik, és megkezdődhet a felkészülés mind önkormányzati, mind kormányzati szinten és más közigazgatási területeken. Sajnos nem így történt. Ám a háromszáz módosító indítvány ellenére sikerült megőrizni a jogszabály egységét, és a különböző indítványok csak javítottak a törvényjavaslaton. Így vélhetően nemsokára lesz egy jó, hatékony, az új önkormányzati törvénynek, új kormányzati struktúrának megfelelő törvényünk.

A végszavazás előtt vagyunk. Már állást foglalt a parlament az egyes módosító indítványokkal kapcsolatban, elkészült az egybeszerkesztett változat, megküldtük az Országgyűlésnek, és az utolsó pillanatban, amikor a házbizottság a végszavazásról döntött volna, az ellenzéki képviselők beadtak egy előzetes normakontroll iránti kérelmet az Alkotmánybíróságnak a törvény egyes passzusaival kapcsolatban. Így a házbizottság nem tűzte napirendre a végszavazást, meg kell várnunk az Alkotmánybíróság előzetes állásfoglalását.

A törvényjavaslat értelmében az építési munkák építésügyi hatósági engedélyezése keretében a telekalakításhoz, építmény, építményrész, épületegyüttes megépítéséhez, átalakításához, bővítéséhez, felújításához, helyreállításához, korszerűsítéséhez, lebontásához, elmozdításához, használatbavételéhez, fennmaradásához, a rendeltetés megváltoztatásához az építésügyi hatóság engedélye szükséges. Ebben tulajdonképpen semmi új nincs, csak ezek tartalmi megfogalmazása változott. Általában építéshatóságról beszélünk, mert az építési engedély hatósági feltételekhez köthető, és az építésügyi hatóság az engedélyezésügyi eljárás során érvényt szerez a jogszabályban foglaltaknak, az építészeti, műszaki, szakszerűségi követelményeknek. Biztosítja egyben az eljárásban érintettek és érdekeltek jogos védelmét. Engedély akkor adható ki, ha a terv megfelel a törvényben meghatározott szabályoknak, illetve a külön jogszabályban kötelezővé tett nemzeti szabványok szerinti követelményeknek.

Változás előtt áll az egész igazgatás, mivel a szabvány státusa meg fog változni: elveszíti kötelező érvényét, de a törvény módot ad rá, hogy bizonyos szabványokat jogszabállyal kötelezővé lehet tenni. Akkor adható ki az engedély, ha a tervezett építés megfelel a különleges feltételeket megállapító jogszabályoknak, természetesen a szakhatósági követelményeknek, stb. Nagyon fontosnak tartjuk a tervezett építés környezeti hatását, azt, hogy feleljen meg a terület rendeltetésnek, a műszaki, egészség- és életvédelmi követelményeknek.

Abban nincs változás, hogy az építés hatósági engedélye egyben szakhatósági engedély is. Az építési munkát természetesen csak a megvalósítási műszaki terveknek megfelelően szabad végezni, és csak a hatóság előzetes engedélyével szabad azoktól eltérni. Az előzetes elvi engedélyeztetés és építéshatósági engedélyezés mellett részletesen foglalkozik a törvényjavaslat az építmény használatbavételével és az építési hatósági ellenőrzéssel. Változatlanul ugyanúgy kell vizsgálni az engedélyezési tervek meglétét, azok alkalmazását, a szerkezetek megfelelő alkalmazását, a műszaki vezető képesítését, az állékonysági és egyéb követelményeket. Fontos elem, hogy az első fokú építési hatóság az építési munka végzésének ellenőrzésén túl megelőzi, felkutatja és megakadályozza az engedély nélküli és az olyan építkezéseket, amelyek építésügyi előírások megsértésével kezdődtek meg. Az építésügyi hatósági ellenőrzést rendszeresen kell végezni, és az építésügyi hatóság az építési munka folytatását a helyszínen alkalmanként legfeljebb 30 napra megtilthatja. Az építésügyi felügyeleti ellenőrzés rendkívül fontos feladatkör, amely hiányzott az elmúlt években, reméljük, hogy ez a törvény megnyugtatóan rendezni fogja. Az építés-felügyeleti ellenőrzési feladatokat a közigazgatási hivatal vezetője fogja ellátni, a különböző tárcákhoz tartozó sajátos építményfajtákra külön jogszabályok vonatkoznak.

Az építéshatósági kötelezés nagyon fontos része, hogy a hatóság megszüntetheti az építmény rendeltetéstől eltérő használatát, leállíthatja a szabálytalan építkezést, kicseréltetheti a nem megfelelő építési termékeket, a jó karban tartási kötelezettségen túl elrendelhet felújítást, telekbekerítést, stb.

A legtöbb vita már a törvény előkészítése során az elsőfokú hatósági feladatok ellátásával kapcsolatban alakult ki, és ha megnézzük a másodfokon hozott határozatok rendkívül elszomorító eredményeit, csak egy következtetést vonhatunk le, hogy valamit tenni kell. 1800 elsőfokú építési hatóság működik a települési önkormányzatok körében, a másodfokon elbírált kérelmek 45%-át azért kellett megsemmisíteni, mert az alapvető feltételeknek nem felelt meg, a legtöbb esetben műszaki ügyintéző nem is látta az iratokat. Így nem csoda, hogy a környezetet figyelembe nem vevő, egyéb előírásokat be nem tartó épületek épülnek. A szakmának az volt a javaslata, hogy építésügyi hivatalt kell létrehozni, olyan körzeti igazgatást kell kiépíteni, amely biztosítani tudja az építéshatósági munka megfelelő szakmai színvonalát. Az egyik megoldás az lett volna, ha szakmai feltételek meghatározásával gondoskodunk arról, hogy megfelelő színvonalú legyen az első fokú munka. Ám tudjuk jól, hogy ez nagyon nehezen érvényesíthető, hiszen ezeket az előírásokat az 1964. évi III. törvény is tartalmazza, csakhogy nem tartják be azokat. Sok esetben nincsen megfelelő képzettségű ügyintéző az önkormányzatnál. Ezért született az a javaslat, összhangban a gyámügyi igazgatás szervezetével, hogy körzetszintű igazgatást építsünk ki. A kormány ezt javasolta az Országgyűlésnek. A részletes indoklásban jeleztük, hogy mintegy 140-150 térségi központot tervezünk kijelölni az elsőfokú építéshatósági feladatok ellátására. A közigazgatási hivatalok vezetői és munkatársai segítettek az igazgatási körzetek kialakításában. Egyes önkormányzatok és országgyűlési képviselők kifogásolták elgondolásunkat. A szakmai munkacsoportok az építési hivatal létrehozását támogatták volna, ha erre lett volna lehetőségük, de legalább a körzeti igazgatás fenntartása, illetve létrehozása mellett kardoskodtak, az önkormányzati érdekeket képviselők pedig szerették volna fenntartani a jelenlegi helyzetet. A viták alapján egy előterjesztésben bemutattuk a kormánynak a legmarkánsabb módosító javaslatokat, majd hosszas egyeztetést követően sikerült kialakítani egy olyan megoldást, amely végül is megkapta a kormány támogatását.

Nem tudtuk kormányrendelethez kapcsolni az elsőfokú központok kijelölését, így a törvénybe az a megoldás került be, hogy az első fokú építési hatósági jogkörök alapvetően a települési önkormányzatok jegyzőjéhez kerülnek, viszont négy feladatkör: az építési engedélyezés, a bontás, a használatbavétel és fennmaradási engedélyezés, illetve az ezekkel összefüggő ellenőrzés és kötelezési ügyek a városi önkormányzat jegyzőjéhez tartoznak. Ezekben az ügyekben kormányrendeletben meghatározott illetékességi területtel a városi önkormányzat jegyzője jár el. Tehát a tervezet lényege a városba telepített igazgatás. Ezt azok a települések, amelyek megfelelő eredményeket produkáltak, természetesen sérelmezték. Nehéz helyzetben voltunk, amikor azt kellett mondani azoknak polgármestereknek, akik eddig is nagy figyelmet fordítottak az első fokú építésügyi hatósági jogkörök ellátására, hogy a továbbiakban nem láthatják el ezt a feladatkört. A belügyminisztériumi kollegák szorgalmazására egy olyan bekezdés került be az építésügyi hatóságról szóló paragrafusba, hogy a kiemelt építésügyi hatósági jogköröket annak a településnek a jegyzője is elláthatja, amely önkormányzat tartósan biztosítja a szakmai feltételeket, mindegy, hogy önállóan vagy önkormányzati társulás keretében. A kiemelt építésügyi hatósági jogkörök ellátására történő kijelölést a kormányrendeletben fel nem sorolt település képviselőtestülete kezdeményezheti a kormánynál, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter terjeszti fel a javaslatot a belügyminiszterrel egyetértésben.

Ebben a bekezdésben van egy fontos kifejezés: tartósan biztosítja. Ennek elsődlegesen az a jelentősége, hogy a feladatok ellátásának anyagi feltételét biztosítani kell. Pénzügyileg sem tudjuk megtervezni a rendszer működését, ha egy önkormányzat februárban vagy októberben meggondolja magát. A törvény arról is rendelkezik, hogy építésügyi hatósági ügy iratait a határozat jogerőre emelkedését, illetve végrehajtásának befejezését követő 30 napon belül az e törvény szerint hatáskörrel rendelkező építésügyi hatóság az építmény helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének adja át, aki köteles azokat irattározni. Tehát az irattári feladatok ellátása a települési önkormányzatok feladata, azaz a városi önkormányzat vagy éppen a társulás keretében feladatot ellátó önkormányzat átadja az iratokat a területileg illetékes önkormányzatnak.

Melyek az említett szakmai feltételek? Szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező köztisztviselő foglalkoztatása. Ez jelentős szigorítás a korábbiakhoz képest, hiszen sok településen részmunkaidős kollegák alkalmazásával biztosították a szakmai feltételeket. Mindenképpen olyan munkatárs tartós alkalmazására van szükség, aki közigazgatási szakvizsgával rendelkezik, ismeri a közigazgatás alapszabályait, a műszaki kérdésekkel is tisztában van, el tudja bírálni a tervek műszaki tartalmát is.

A képviselők e feltételek miatt kértek előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. Több dolgot kifogásoltak: egyrészt, hogy az állam nem kíván gondoskodni a feladat ellátásának anyagi feltételeiről. Ez azzal kapcsolatban fogalmazódott meg, hogy az építési bírság intézményét bevezeti az új törvény. Az építési bírság egyharmada a települési önkormányzatnál marad, hacsak nem éppen a települési önkormányzatra vetik ki, egyharmada az eljáró építésügyi hatóságé, a fennmaradó harmadot pedig a Központi Környezetvédelmi Alapba kell befizetni, ez utóbbi összeg visszakerül majd a települési önkormányzatokhoz, például rendezési tervek készítésére vagy a bontási munkák megelőlegezéséhez. Úgy gondolták a törvényt ellenzők, hogy ezzel kívánunk forrásokat biztosítani a feladat ellátásához. Nem erről van szó! Ez a szakmai törvény természetesen az önkormányzati törvénnyel, illetve az alkotmánnyal összhangban születik meg, tehát a feladatfinanszírozásra alapvetően az önkormányzati törvény szabályai irányadók.

A másik kifogásolt elem az, hogy a településrendezéssel kapcsolatos törvény rendeletalkotásra kötelezi az önkormányzatokat. Az alkotmány 44. §-ára hivatkoztak, mely szerint a helyi képviselőtestület feladatkörében rendeletet alkothat, míg a javaslat szerint rendeletet kell alkotnia. Az építési jogot keletkeztető un. szabályozási tervet – amely a részletes rendezési terv helyébe lép majd – önkormányzati rendelettel kell jóváhagyni. Ez a feladatellátás módját határozza meg, nem pedig azt, hogy kötelező rendeletet hozni.

A harmadik észrevétel azt kifogásolta, hogy miután ez az öt építésügyi hatósági feladat elkerül a települési önkormányzattól, annak tulajdonképpen nincs beleszólása az ügyintézésbe. A törvény végén a felhatalmazás tartalmazza, hogy az építésügyi hatásági engedélyezési és kötelezési eljárások, valamint ezekkel kapcsolatban a települési önkormányzat véleménynyilvánításának részletes szabályait a miniszter fogja szabályozni. Egyes vélemények szerint a szabályozási tervben a települési önkormányzat nem tud mindent meghatározni, ez a keret jellegű szabály semmilyen lehetőséget nem ad az önkormányzatnak, hogy a település esztétikai, környezeti minőségén javítani tudjon. Ám ez a véleményezési feladatkör lehetőséget biztosít arra, hogy a szabályokon túlmenően a települési önkormányzat érvényesítse véleményét a benyújtott tervekkel kapcsolatban. A szabályozási terv és az arról szóló rendelet keretében az önkormányzat bármit meghatározhat. Arra szeretnénk ösztönözni az önkormányzatokat, hogy e rendelet keretében fogalmazzák meg jövőképüket, fordítsák le műszaki szabályokká, paraméterekké a tervezők javaslatait. Véleményünk szerint az a kifogás sem állja meg a helyét, hogy az önkormányzatot kevesebb jog illeti meg, mint bármelyik szomszédot, és hogy különbséget teszünk a köztulajdon és a magántulajdon között.

Úgy gondoljuk, hogy nyugodtan állhatunk az Alkotmánybíróság elé, önkormányzati feladat elvonásáról sincs szó. Az önkormányzat közfeladatai körébe tartozik a településfejlesztés és a településrendezés. Az építési jogot a településrendezési tervek jóváhagyásával keletkeztetik, tehát van lehetősége az önkormányzatnak a folyamat befolyásolására. A hatósági munka pedig szakmai, igazgatási munka, amely ellátható bármilyen más szervezeti keretben, akár dekoncentrált szerv keretében is. Bízunk a pozitív döntésben. Akik ismerik munkánkat, az elmúlt évek törekvéseit és eredményeit, azok pontosan tudják, hogy rendkívül fontosnak tartjuk a települések fejlesztését, azokban az életminőség javítását. De erre a feladatra elsődlegesen a területfejlesztés eszközeivel kell megoldásokat keresni! Az építésügyért felelős miniszter az Országgyűlés előtt felel az épített környezet alakításáért, védelméért, és köteles arról gondoskodni, hogy az ehhez kapcsolódó hatósági munka szakszerű ellátása megfelelő legyen. Nem kívánjuk szembeállítani a városi önkormányzatokat és a kistelepüléseket, hanem szeretnénk, ha szakszerű igazgatás jönne létre az önkormányzat igazgatás keretén belül.

A “polgárbarát adóhivatal” kifejezés könnyen antagonizmusnak is értelmezhető, hiszen automatikusan felmerülhet: kibékíthetetlen az ellentét a “polgárbarát”, tehát a polgár számára segítséget, támogatást nyújtó, az állampolgár adóhivatallal kapcsolatos problémáihoz megértően viszonyuló, felvilágosítást adó szervezet, valamint az adóhivatal mint hatóság, mint funkciójából adódóan eredendően nem “polgárbarát” tevékenységet – hiszen az adók beszedése, az ellenőrzés, az esetleges szankciók alkalmazása nehezen értelmezhető ilyennek – végző hatóság között.

Ha a polgárbarát adóhivatal, polgárbarát adóigazgatás a téma, nem itt kell szólnom arról, hogy tavaly kb. 1600 milliárd forintnyi adót szedtünk be, arról sem, hogy 230 ezernél több ellenőrzést végeztünk, sem arról, hogy 15,5 milliárd forint jogtalan visszautalást akadályoztunk meg, hogy 1996 folyamán 16,7 milliárd forint adóbírságot vetettünk ki.

A klasszikus séma, a klasszikus állampolgári gondolkodásmód szerint a hivatal és a polgár viszonyában a hivatal, a hatóság általában fölérendelt, a polgár alárendelt szerepben van. Nem biztos, hogy ennek így kell lennie, de azt hiszem, nem szorul bizonyításra, hogy ma az általános nézet ezt tükrözi. Az adóhivatal úgy gondolta, elérkezett az ideje annak, hogy amikor az adóalannyal találkozunk, felhívjuk a figyelmét arra, adókötelezettsége teljesítése során nemcsak kötelességei, hanem jogai is vannak. Összeállítottunk egy Adózók chartája nevű kiadványt, amely az adóhivatalban, az igazgatóságokon, az ügyfélszolgálati helyiségekben kifüggesztve, szórólap formájában, újsághirdetésekben megjelenik, rádió- és tévéműsorokban ismertetik. A charta 16 pontban foglalja össze az adózó jogait. Itt csak az egyikre, a 7. pontra szeretnék kitérni, amelyik azt ismerteti, hogy “az adózónak joga van arra, hogy az adóhatóságtól a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megkapja. Az adóigazgatási eljárásban a jogszabályok ismeretének hiánya miatt nem érheti hátrány. Az eljárás során az adóhatóság köteles az adózót figyelmeztetni jogaira.”

Ennek az akciónak a polgárbarát jellege nehezen kérdőjelezhető meg. De nem szükségeltetik komolyabb képzelőerő annak felmérésére, milyen nehéz vezetői feladat az apparátuson belüli ilyen magatartás, az adózókkal szembeni ilyen viselkedés megkövetelése, ennek ellenőrzése, szigorú és következetes betartása. Biztos vagyok benne, hogy az Adózók chartájában szereplő pontok nem minden esetben fognak azonnal teljesülni. Biztos vagyok abban is, hogy ezzel az összeállítással igen komoly kártyát adtunk az adózók kezébe, de úgy érezzük, vagyunk annyira felkészültek és elkötelezettek, hogy ezzel a kihívással szembe tudjunk nézni.

Az adózás rendjéről szóló törvény értelmében az adózó ügyeit az APEH területileg illetékes valamely megyei vagy fővárosi igazgatósága intézi, a megyei igazgatóság minden esetben a megyeszékhelyen található. Jó néhány adóigazgatási ügytípus az adózó személyes részvételével rendezhető. Vannak nagy kiterjedésű, rossz közlekedési infrastruktúrával rendelkező megyéink. (Bács megyében például a megyeszékhely, Kecskemét és Baja közötti távolság 120 km.) Ezen feltételek mellett az állampolgár adóügyének intézése során számos esetben költség- és időigényes, nem kis fáradsággal járó utazásra kényszerül. Ezen a helyzeten javítani kívántunk. Az adóazonosító kiosztásához az APEH részére biztosított költségvetési támogatásból lehetőség nyílt (az adóazonosító-kiosztási kampányban létfontosságú, de további adóigazgatási feladatok ellátására is alkalmas) ügyfélszolgálati irodák és kirendeltségek országos hálózatának létrehozására. Az APEH 1996-ban a fővárosban 20, a 19 megyében összesen 63 ilyen “előretolt helyőrséget” alakított ki, amelyeket számítógép köt össze a maguk igazgatóságával, így funkcionálisan képesek ugyanazon feladatok ellátására, kezelésére, mint amelyeket az adózó a megyeszékhelyen lévő igazgatóságon tudna elintézni.

Szintén a “polgárbarát adóhivatal” képbe kívánjuk beilleszteni azt az adóhivatal által működtetett adóigazgatás korszerűsítési projektet, amelyet egy 29 millió dollár értékű világbanki hitelszerződés is támogat. Ennek megvalósítása során – a költségvetés bevételi szempontjainak prioritását nem veszélyeztetve – olyan szolgáltatásokat kívánunk felkínálni a lakosságnak, az adózóknak, amelyek javítják a jelenlegi helyzetet. Ez alapvetően az ügyfélszolgálati tevékenység minőségének javításában, az adókötelezettség teljesítését megkönnyítő eljárásokban testesül majd meg. Ezen projekt keretében olyan informatikai rendszereket kívánunk létrehozni, amelyeknek naprakészsége, tartalmi pontossága, a rendszer outputjainak áttekinthetősége jelentősen meghaladja a ma működő rendszerekét.

Az adóhivatal további célkitűzése az adóztatáshoz kapcsolódó nyomtatványok, illetve kitöltésük egyszerűsítése. Amit az adófolyószámlák értelmezésének nehézségéről mondtam, azt hiszem, fokozottan igaz a különböző adónyomtatványok kitöltésére! Az adóhivatal tisztában van a nyomtatványok kitöltésének bonyolultságával, célja az egyszerűsítés, de azt látni kell, hogy miután a nyomtatványok a különböző jogszabályokban meghatározott adatigényeket hordozzák, az egyszerűsítés sokszor az adóhivatal hatáskörén kívül eső döntést igényel.

Ennek a módszernek egy kísérleti változata működik már Nyíregyházán, ahol egyetlen helyiségben összehozták a vállalkozás megkezdéséhez szükséges procedúrában részt vevő szervezeteket. Különböző hatóságokat, intézményeket megtestesítő ablakok vannak: egy önkormányzati, egy cégbírósági, egy APEH-ablak, és ezeknél az adott szervezet tisztviselője intézi a vállalkozó ügyeit, ugyanúgy, mintha elmenne az önkormányzathoz, az APEH-hoz és így tovább. Jó néhány azonos adatot minden szervezet külön-külön bekér. A vállalkozónak egy lépést kell megtennie az egyik ablaktól a másikig, de a bejelentkezési procedúrák egy lépést sem közelítettek egymáshoz!

Ha ez az “első lépés”, szükség van egy “második lépésre”, hogy a szükséges jogszabályi módosítások végrehajtása során megszülethessen egy “összevont” nyomtatvány, amelyen minden olyan adat szerepel – és csak egyszer szerepel - , amelyre bármelyik szervnek szüksége van, ebben az esetben egyetlen helyen – egy ablaknál beadva – tudná az állampolgár a vállalkozásnak beindításával kapcsolatos feladatait intézni. A kísérletnek nem az APEH a zászlóvivője: a Miniszterelnöki Hivatal gesztorálásában működik egy ilyen projekt.

Az Internet említése nélkül ma már informatikáról nem lehet beszélni. Az Internet szolgáltató jellegű használatába vétele mára már az APEH számára is megkerülhetetlenné vált. Ennek első megjelenési formája az, hogy a május végi határidővel beadandó társasági adóbevallás – ami 240 ezer adatszolgáltatót érint – ellenőrző, rögzítő, bevallás-kinyomtató programja az Interneten pillanatnyilag is elérhető, a Miniszterelnöki Hivatal honlapján. A programmal kapcsolatos felhasználói tapasztalataink meglepően jók, bár ez a pozitív fogadtatás nem is meglepő. A visszajelzések egyértelműen abba az irányba inspirálnak bennünket, hogy az ilyen jellegű szolgáltatást a további bevallásokra is kiszélesítsük. Ez praktikusan azt jelenti, hogy két-három hónap múlva a negyedéves és havi áfa-bevallások programjai is megjelennek majd az Interneten, akkor már az APEH önálló honlapján.

Dr. Katonáné dr. Pehr Erika
a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető-helyettese

Az Országgyűlés 1997. április 22-i ülésén elfogadta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997/31. számú törvényt, amely reformfolyamatot indított el mind a gyermekvédelemben, mind pedig a gyámügyi igazgatásban. Mindkét területen nélkülözhetetlen az adatkezelés és ezen belül a nyilvántartás vezetése, hogy a gyermekvédelemben és a gyámügyi igazgatásban eljárók nyomon követhessék az egyes eseteket. A törvény alapjául az alkotmánynak az a gondolata szolgál, amely kimondja: elsősorban a család, az állam és az önkormányzat feladata, hogy a gyermekek védelmét, fejlődését biztosítsa, és szükség esetén az állam külön rendelkezésben foglalja össze a megteendő intézkedéseket. Ennek a jogszabálynak a megszületéséig nem volt egységes törvényi szabályozás, bár a gyermekek ellátására vonatkozó bizonyos rendelkezések voltak a hatásköri és a szociális törvényben, az állami beavatkozást pedig a családjogi törvény bizonyos rendelkezései szabályozták. Az alkotmány mellett alapelvül szolgált a gyermekek jogairól szóló egyezmény, amelyet Magyarország az 1991. évi 64. törvényben elfogadott. Ez koherens egységbe foglalja össze az ellátórendszert, vagyis a családok támogatását és a családok helyettesítését. Ez a jogrend részévé vált törvény egyértelműen meghatározza, milyen gyermekvédelmi rendszert kell felépítenünk, figyelembe véve természetesen a történelmi hagyományokat, az ellátórendszert, illetve közigazgatási környezetet

A gyámügyi igazgatás a gyerekvédelem reformját jelenti, mert mindenképpen biztosítja a gyermekek jogainak és érdekeinek teljesebb védelmét. Ugyanakkor az is célunk volt, hogy javítsuk a gyerekvédelemben és a gyámügyi igazgatásban dolgozók szakmai presztízsét, társadalmi elismerését is. Magyarországon ma 2,3 millió gyermek él, közülük 400 ezer gyermek veszélyeztetett, a 400 ezer gyermekből 22 ezret ki kell emelni környezetéből. Az ő teljes ellátásukról nevelőszülői vagy gyermekotthoni rendszerben gondoskodunk.

A törvényjavaslat szerint a gyermekellátási rendszer lényege az, hogy elsősorban a családokat kell támogatni azáltal, hogy bizonyos pénzbeni és természetbeni ellátásokat vehetnek igénybe. A törvény kijelöli a helyi önkormányzatok feladatát, egyrészt a gyermekjóléti, másrészt a gyermekvédelmi ellátásokban. A törvény fontos alapelve, hogy következetesen szétválasztja a hatósági és a szolgáltató tevékenységet, abból kiindulva, hogy a gyerekek védelmét elsősorban ellátással kell biztosítani, és meghatározott körben lehet csak a család életébe beavatkozni. Vagyis a jogszabály egy általános gyermekjóléti rendszert kíván kiépíteni, minimális szintre kívánja csökkenteni az állami beavatkozást, de ha kell, az államnak természetesen közbe be kell lépnie.

A reform értelmében minden önkormányzatnak alapellátási szinten biztosítania kell a gyermekjóléti ellátásokat, a gyerekek napközbeni ellátását, átmeneti gondozását. A nagyobb plusz feladatokat a törvény a megyei és a fővárosi önkormányzathoz telepíti, ezeknek kell gondoskodniuk a családból kiemelt gyermekek teljes körű ellátásáról, illetve az ezt támogató területi gyermekvédelmi szakszolgáltatásról, ami gyakorlatilag a családgondozást, az utógondozást és az örökbefogadás előkészítését jelenti. A gyermekellátási rendszer reformja azt célozza meg, hogy valóban a családokat támogassuk, illetve hogy azokat a gyermekeket, akiket ki kell emelni a családból, rövid időn belül vissza tudjuk helyezni családi környezetükbe, biztosítva tartós, megtervezett gondozásukat.

Ami a gyámügyi igazgatást illeti, ma 2300 gyámhatóság dönt a gyermekek szempontjából valóban sorsdöntő kérdésekben. A 2300 gyámhatóságon 3000 gyámügyi ügyintéző látja el a munkát, jellemzően kapcsolt munkakörben. A gyámügyi ügyintézők mintegy 60%-a középfokú végzettségű, holott a megjelent 1995. évi kormányrendelet a népjóléti igazgatásban is egyértelműen felsőfokú végzettséghez köti ezeknek a feladatoknak az ellátását. A gyámügyi igazgatás reformja abból az aspektusból közelíti meg tehát a kérdést, hogy az állam felelősségvállalása valóban növekedjen, megteremtsük a szakmai presztízsét ennek az igazgatási munkának, illetve hogy a gyámügy tekintetében bizonyos távolságból tudjon dönteni a hatóság.

A gyámügyi igazgatás két részre bontható. Az egyik csoportba a veszélyeztetettség megelőzésének és megszüntetésének kérdésköre tartozik. Ez a munka nagyfokú helyismeretet és az érintettekkel való közvetlen kapcsolatot feltételez, ezért mint államigazgatási ügynek mindenképpen a települési önkormányzatnál kell maradnia. Van azonban az ügyeknek egy nagyobb csoportja, amelyek a gyermekek jogait, érdekeit messzemenően érintik. Ezek nemcsak kifejezetten gyermekvédelmi ügyek, hiszen maga a gyámügyi igazgatás is sokkal összetettebb. Maga a gyerekvédelem tehát ellátást jelent, amit a törvény az önkormányzatokhoz telepít, hatósági igazgatást jelent a családba történő beavatkozás esetén. A gyámügyi igazgatás lényegében a családjogi, a polgárjogi, illetve a megszületett gyermekek védelméről szóló törvény végrehajtását jelenti, szabályozza az örökbefogadást, a kapcsolattartást, a házasságkötést, a családi jogállás rendezését. A gyermek- és ifjúságvédelem területén mintegy 120 feladat és hatáskör van, ezek ellátása széles körű szakmai ismeretet igényel.

A reform egyik alapgondolata az volt, hogy szétválasszuk a hatóság és a szolgáltató tevékenységet. Ezért az építésügyi igazgatáshoz hasonlóan, a jegyzői feladatkörből bizonyos feladatok átkerülnének a városi gyámhatóságokhoz. A jegyzőnél maradna továbbra is a ma védő-óvónak nevezett intézkedések köre, amelyet a törvény védelembe vételként nevesít mint új jogintézményt, illetve az azonnali beavatkozást jelentő ideiglenes elhelyezés. Minden más ügyben első fokon a város jár el. Ami a városkörnyéki igazgatást illeti, maga az önkormányzati törvény is lehetőséget ad arra, hogy a polgármesteri hivatal jegyzője, illetve ügyintézője eljárhasson községekre kiterjedő illetékességi területen. E tekintetben mindenképpen össze kell hangolni az építés- és a gyámügyi igazgatási területet, hogy hasonló létszámú hivatalok jöjjenek létre, hogy a megközelítés ugyanolyan legyen.

A gyermekek védelméről szóló törvény kifejezetten városokba kívánja telepíteni az első fokú kiemelt gyámügyi igazgatási feladatköröket, míg a készülő építésügyi törvény bizonyos személyi és tárgyi feltételek megléte esetén lehetőséget ad községekben is működtetni építésügyi hatóságot. Tehát az első nagy lépés az lesz, hogy ki kell mondani: ezeket az igazgatási feladatokat elsősorban a városba kell telepíteni, s ettől csak kivételesen indokolt esetben lehessen eltérni. Ami a másodfokú ügyeket illeti, szintén messzemenően figyelembe kellett venni a közigazgatás reformjáról szóló határozatot, amely úgy szól, hogy a létrejött integrált közigazgatási hivatalhoz kell telepíteni azokat a feladatokat, amelyek kifejezetten felügyeleti ellenőrző jellegűek, tehát speciális szakmai felkészültséget igényelnek. Ennek végiggondolása nyomán nevesíti a törvény a gyámügy és gyermekvédelmi igazgatás másodfokú szerveként a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalon belül létrejövő gyámügyi és gyermekvédelmi szakigazgatási, helyesebben igazgatási szervet. Ez látja el a gyámügy másodfokú igazgatási feladatait, tehát a másodfokú hatósági ügyeket, azokat az ügyeket, amelyben az intézményeknek működési engedélyt kell kiadniuk, illetve a gyermekvédelem rendszerének részeként kezelik a pártfogó kérdéskörét. E hármas feladat- és hatáskörű igazgatási szerv mind valamennyi települési önkormányzat jegyzője, mind pedig a városi gyámhatóság ügyei tekintetétben másodfokként jár el, illetve az ő szakmai munkájukat segíti és támogatja. Ez valóban megfelel a szakmai elvárásoknak, hogy kellő távolságban tudják ezeket az ügyeket intézni, illetve a szakmai feltételek biztosítottak legyenek. A gyámügyi nyilvántartásoknak és adatkezelésnek is a személyes adatok kezeléséről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról rendelkező törvényhez kell igazodni. Célszerűnek tartanám egy egységes on-line rendszer használatát, hiszen a kiindulópont a gyerekvédelem területén is a települési önkormányzat, ott találkozik ugyanis először a szolgáltató intézmény vagy képviselője a gyermekkel. Ha a gyermek ott nem kaphat megfelelő segítséget, akkor kerülne át az ügye hatósági vonalra, ahol a városnak van kiemelkedő szerepe.

Farkas Lajos
a BM KÖNYV Hivatal főtanácsadója

Mindenki előtt ismeretes, mennyi gond van a jogosítványokkal, személyi igazolványokkal, útlevelekkel. Ezeket az okmányokat gyakran ellopják, csak az nem hamisít forgalmi engedélyt, aki nem akar, és így tovább. Nyilvánvaló, hogy korszerűsíteni kell az okmányokat és kezelésüket. A tervek szerint igazán korszerű, racionális közigazgatási megoldás előkészítése folyik. Az okmánykorszerűsítés körébe mindenképpen be kell vonni az útleveleket, amelyeket könnyű hamisítani, és amelyeket nagy előszeretettel lopnak. Hasonló a helyzet a személyi igazolvánnyal és a gépjármű-vezetői engedéllyel. Ráadásul a forgalmi engedélyek mellett be akarják vezetni a törzskönyvet, hogy megnehezítsék az autók illegális adásvételét. Külön okmány, a hatósági igazolvány tanúskodik személyazonosító jelünkről vagy a személyi számunkról, és ha olyan döntés születik, hogy a személyi igazolványba nem kerül be a lakcím, szükség esetén arról is ki kell adni egy hatósági bizonyítványt, amelyet aztán a polgár magával cipelhet. A korszerű biztonsági okmányrendszer legfontosabb eleme, hogy az igazolványoknak hamisíthatatlannak kell lenniük. Ez megvalósíthatatlan, mivel amit az egyik ember megcsinál, azt a másik meg tudja hamisítani. A hamisítást meg lehet nehezíteni. Akkor viszont lopnak egy okmányt, és azzal próbálnak visszaélni. Az okmányvédelem tehát önmagában nem elegendő. Ezért az okmányvédelemben ma már a hamisítás elleni védelemnél sokkal fontosabb szerepe van az igazgatási informatikai háttérnek, amely azt a célt szolgálja, hogy a hamisításból és lopásból ne lehessen hasznot húzni. Ehhez viszont nagyon komoly informatikai háttér szükséges.

Melyek a korszerű igazolvánnyal szembeni elvárások? Mindenekelőtt EU-konformnak kell lennie. Hamisítása kerüljön olyan sokba, hogy ne is érje meg próbálkozni vele. Az okmány legyen tartós, a sérülésekkel szemben ellenálló, és szigorúan nyomon lehessen követni az útját. Az igazgatási informatikai háttérnek szerteágazó, bonyolult feladatoknak kell eleget tennie. Mindenekelőtt olyan nyilvántartásra van szükség, amely az igazolvány teljes életútját végigköveti attól kezdve, hogy az üres dokumentum lekerül a gyártósorról, egészen addig, amikor bejelentik, hogy elveszett, megsemmisült, bevonták stb. Külön szabályozást igényel az igazolványok kitöltése, kiadása. Ez ma többnyire úgy történik, hogy az állampolgár kitölt valamilyen űrlapot, azt a hatóság így-úgy ellenőrzi (vagy még azt sem), és kiállítja a kért okmányt. Így nagyon könnyű “valódi” hamis igazolványhoz jutni, hiszen nincs megfelelő kontroll. A megoldást az jelentené, ha az okmánykiadást a népesség-nyilvántartás adataival egyeztetve végeznék el. (De ugyanilyen fontos lenne a Magyarországra behozott gépkocsik nyilvántartása is, hogy meggátoljuk a lopott járművek legalizálását.) A kiépítendő rendszernek az okmánnyal kapcsolatos valamennyi eseményt azonnal nyilvántartásba kellene

vennie. Ha valakinek ellopják az igazolványát, telefonon bejelentheti ezt, és a rendszer abban a pillanatban letiltja az adott okmány felhasználását. Bárhol próbál meg valaki visszaélni a lopott okmánnyal, azonnal lefülelik. Hollandiában például már kitűnően működik ez a rendszer, amely a hamis dokumentumokat is azonnal kiszűri.

A rendszer kiépítése során szigorúan rögzíteni kell azon intézmények, hatóságok körét, amelyek hozzáférhetnek az adatokhoz. Hozzáférhet természetesen a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, betekintést kapnak a pénzintézetek stb. Ugyanakkor törvényileg kell szabályozni, hogy az egyes hatóságok, intézmények az adatok mely körébe jogosultak betekinteni. A lakosság is igénybe veheti egyébként a rendszert, például ha azt akarja valaki ellenőrizni, hogy az üzletkötéskor partnere által bemutatott személyi igazolvány valódi-e.

A megfelelő és biztonságos működtetéshez kétszintű információs rendszer kiépítése szükséges. Az első szint a különböző intézményeknél vezetett központi nyilvántartásokból álló adatbázis, amely a rendszer működtetéséhez szükséges valamennyi információt tartalmazza. Ezen a szinten ellenőrzik a hozzáférés jogosultságát, és itt végzik a visszaélések megakadályozását szolgáló naplózást. A második szintet a helyi okmányirodák alkotnák, ahol a polgár intézhetné az ügyeit. Jelenleg még folyik a vita, hogy a polgármesteri hivatalokban vagy a rendőrkapitányságokon működjenek-e az okmányirodák, szerintem a rendőrségen lenne természetesen a helyük.

Az informatika napjainkban stratégiai ágazat, ez az állítás aligha kérdőjelezhető meg. Elég ha csak az informatikai ágazatban világszerte, de hazai viszonylatban is mozgó pénzekre, a realizált profitokra és a befektetett tőkére utalunk. Széles körben elfogadottan korszakváltásról, az információs társadalomba való átmenetről beszélnek, tehát ennek megfelelő komolysággal kell kezelni a témát. Ugyanakkor ennek – mint általában minden ilyen jelenségnek – megvannak az árnyoldalai is. Divatszakmáról, olyan területről van szó, amelyik hatalmas pénzeket képes elnyelni, és olyan vadászterületről, ahol nemcsak professzionális, tisztességes szándékú szereplők mozognak. Elég, ha csak a számítógépes bűnözésre vagy az informatika területén mozgó vállalkozások igencsak eltérő színvonalára utalok.

Ezen a területen egy olyan modell keresése folyik, amelyik az állam és az önkormányzatok szerepét és kapcsolatát optimalizálni tudná. Ez egyáltalán nem egyszerű és könnyű dolog. A probléma lényege egyrészt talán az, hogy meddig ér, meddig érjen az állam keze, másrészt az, meddig aprózhatók az önkormányzati muníciók, azaz a közigazgatással kapcsolatosan is folyamatosan fel kell vetni a hatékonyság kérdését.

A fejlesztőnek tudnia kell, legalábbis megalapozott elképzelésének kell lennie arról, hogy mit akar elérni, ezt hogyan, milyen áron tudja elérni, végül, mi lesz, ha elérte, hogyan működik majd a rendszere az új helyzetben. Ehhez tisztában kell lennie azzal, hogy döntéseinek, beavatkozásainak milyen következményei lesznek.

A közigazgatásban a fejlesztések szinte kivétel nélkül forráshiányos körülmények között történnek. Ez leginkább azért baj, mert az informatikai fejlesztések is – mint általában minden beruházás – küszöbproblémák. Tehát, ha valamit meg lehet csinálni, mondjuk, 100 millió forintból, azt nem lehet megcsinálni 80 millióból, ráadásul a 80 millió ráfordításával nem egy 80%-os használati értékű rendszer lesz a végeredmény, hanem egy félkész, használhatatlan rendszer, amely leköt egy csomó pénzt, megtérülésről pedig végképp nem beszélhetünk.

A “városságnak”, annak, hogy egy település valóban város-e, vannak bizonyos ismérvei, amiből az következik, hogy a városoknak jellemzőjük egyfajta “közép” szerep. Ez egyrészt a települési és közigazgatási hierarchia tekintetében, a főváros, a megyék, a városok és a kistelepülések sorában elfoglalt hely tekintetében értelmezhető, másrészt a lakosság összetételében is, a középréteg nagyobb lélekszámban való előfordulása ugyanis a városokra jellemző. Lényeges következménye ennek, hogy a város az értelmiségiek gyűjtőhelye, a városokban koncentrálódnak jelentősebb oktatási és más intézmények. Mindez alkalmassá teszi a városokat, hogy az informatikai fejlesztések lokális centrumai legyenek, és ebben a tekintetben is kialakuljon egyfajta mintaadó szerepük. Nem véletlen, hogy a körzetközponti, városcentrumú közigazgatás igénye – mindezen adottságok alapján – természetes módon vetődik fel, az informatikai fejlesztésekre, a fejlesztési eredmények befogadására való képesség egy újabb adalék az érvek sorában.

Az előbbiekben már megállapítottuk, hogy a közigazgatás éhezik az informatikára. Számos dologról tudjuk, hogy meg tudnánk csinálni, ha birtokában lennénk a szükséges információnak, és azt is tudjuk, hogy ehhez megfelelő informatikai eszközök kellenek.

A gyorsabb haladásnak sajnos van egy rendkívül kellemetlen akadálya: az informatizált közigazgatás nem olcsóbb, mint a nem informatizált közigazgatás. Más kérdés, hogy teljesítménye nagyságrendekkel nagyobb lehet, és feltehetőleg mindenféle teljesítmény/ár mutatóban is kedvezőbb, de összességében abszolút megtakarítást az informatika alkalmazásától aligha várhatunk. Márpedig ha nincsenek fejlesztési források, ha nincs befektethető tőke, a minőségi javulás sem következhet be.

A közigazgatási informatika két egymással összefüggő, neuralgikus alapproblémája megítélésem szerint az alapnyilvántartások kérdése és az adatvédelem ezzel szorosan összefüggő problematikája.

A közigazgatásnak természetes és elemi igénye van olyan alapvető információkra, amelyek az életfeltételeket biztosító környezetre és az alapvető infrastruktúrára (földek, vizek, ingatlanok, közművek stb.), a népességre, valamint a gazdaság szereplőire vonatkoznak. Ezekről etalon nyilvántartások kialakítására lenne szükség az adatok pontosságáért, hitelességéért való deklarált felelősséggel.

Az adatvédelmi törvény megszületését a személyes szabadságjogok védelmét szolgáló fontos és szükséges lépésnek tartom, ennek szükségessége, a szabályozás alapelvei nem vitathatók. Ami gondot okoz, az egyrészt az egységes, az informatikusok számára is használható értelmezés hiánya, másrészt az a tendencia, amely a közigazgatási nyilvántartások atomizálódása felé mutat. Ez mind a jogalkotásban, mind a rendszerfejlesztésekben megjelenik. Újabb és újabb önjáró nyilvántartások jelennek meg mind a jogszabályokban, mind a realizálódó rendszerekben, a következmény pedig a közigazgatási ágak együttműködésének zavara és a kiadások jelentős növekedése. Égető szükségét érzem annak, hogy ezen a területen kialakuljon egy egységes és racionális szemlélet és gyakorlat, ehhez nyilván sok türelem és kompromisszumok sora szükséges. Ha kell, a társadalom működésének alapelveiből kell újra levezetni az alkalmazható gyakorlatot, fokozottabban élni kell az állampolgároktól kapott felhatalmazásokkal, de a jelenlegi tendenciát meg kellene állítani, mert nemcsak pazarló, hanem működésképtelenséghez is vezet.

Az informatika fejlesztésének igen érdekes kérdése az állami szerepvállalás.

Itt egy iparágról, egy szakmáról, egy ágazatról van szó, amelynek saját fejlődési törvényszerűségei vannak. Az állam szerepvállalása – még ha stratégiai ágazatról van is szó – elsősorban a közegteremtésre, a katalizálásra terjedhet ki. Természetesen az állam saját felhasználását, az állami fejlesztéseket koordinálni, racionalizálni kell, és természetesen fel kell tudni mutatni olyan húzóerőt, olyan “pilot” projekteket, amelyek mintaként szolgálnak. A túlszabályozás azonban itt is káros lehet.

Általában a közigazgatási informatika fejlesztésére forrást allokálni csaknem reménytelen. Célfeladatokra, tematikus pályázatokra több az esély. Érdemes tehát egy-egy húzóprojekthez csatlakozni. A vezetés feladata, hogy ilyenek indítását kezdeményezze, támogassa, továbbá úgy koordinálja, hogy az eredmények többcélúan hasznosíthatók legyenek, és összességében előbbre tolják a közigazgatási informatika szekerét.

A fejlesztésekkel és beruházásokkal kapcsolatosan arra is gondolni kell, hogy a létrehozott rendszereket fenn is kell tartani, működtetni is kell, és ez ismét csak pénzbe kerül. A működtetés finanszírozásának még kevésbé vannak meg a csatornái, mint a fejlesztésnek. A fejlesztésekre kellő fantáziával még csak össze lehet szedni pályázatokból és egyéb alapokból pénzeket, a fenntartás és működtetés finanszírozása már sokkal nehezebb. Itt szemléleti, talán jogi gondok is vannak, jó lenne ebben is előbbre lépni.

A városok mint sajátosságaiknál fogva természetes, lokális informatikai centrumok, jelentős szerepet kapnak a közigazgatási informatikában. A fejlődés egyik jellegzetessége az informatika és a távközlés konvergenciája. Az információ továbbítása, országos kiterjedésű rendszerek kialakítása egyre több alkalmazási területen jelenik meg igényként. Ezek a rendszerek általában a központ felől épülnek, de területi centrumok kialakulására is sok példa van, amelyek egy későbbi fázisban csatlakoznak az országos rendszerhez. A közigazgatás területén jelenlegi terveink az országos hálózatok városokig történő kiépítését célozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a központi igazgatás kapcsolatot tud tartani a városi intézményekkel, azok pedig egymással kerülnek “beszélő” viszonyba. Ez a fejlesztés a Belügyminisztérium területén egyrészt a választási, másrészt az okmányprojekt keretében valósul meg, és bizonyos térségekben – egyelőre kísérleti jelleggel – kisebb településekig is eljut.

Kedvező ebből a szempontból, hogy a városokban van szellemi kapacitás, vannak intézmények, megvan a fogadókészség, tehát megvannak a feltételei a természetes kistérségi informatikai centrummá válásnak.

Először is jó lenne megtalálni a minél tisztább igazgatási modelleket. Tisztázni kell az egyes szereplők feladatait, lehetőleg valamilyen kezelhető határvonalak mentén (pl. TÁKISZ-ok, kormányhivatalok feladatai).

A források megszerzése, a problémák megoldása egyedül csaknem reménytelen. Fel kell ismerni az egymásra utaltságot. A területi szövetségeknek óriási szerepük lehet az előrelépésben, a megfelelő minőségű fejlesztés másként aligha képzelhető el.

És végezetül: az elindítandó projektek legyenek célratörők, racionálisak, azaz legyünk tudatában a fejlesztő felelősségének, olyan léptékű fejlesztéseket indítsunk el, amelyet uralni tudunk.

Dr. Aracsi József
Szigetvár város jegyzője

Szigetvár város körzetében egy olyan településkörben sikerült a közelmúltban kistérségi informatikai projektet megvalósítani, ahol a falvak csaknem kivétel nélkül halmozottan hátrányos helyzetűek, és az aprófalvas szerkezetből eredően 25 körjegyzőséghez tartozó mintegy 60 települést kellett megnyerni partnerként a megvalósításhoz. Ez az informatikai fejlesztés a minisztériumok között működő X400-as üzenetkezelő rendszer kiépítésére és alkalmazására irányult.

Az 1990. évi választásokra minden országgyűlési egyéni választókerületi központ településre kitelepítettek egy RISC 6000-es számítógépet. Ez a gép volt a választások lebonyolításának, az adatfeldolgozásnak és – továbbításnak a lelke. Ehhez – legalábbis az idő tájt – szoftvereket nem fejlesztettek ki, egyedi programokat vásárolni, készíttetni viszont túl drága lett volna. Egy további alkalmazáshoz pedig még magukat a gépeket is át kellett volna alakítani. Úgy éreztük, hogy a gép kihasználatlanságából fakadó luxust nem engedhetjük meg magunknak. Ezért az informatikai fejlesztés mellett döntöttünk, és azon gondolkoztunk, hogy ha megvalósíthatnánk az X400-as üzenetkezelő rendszert, azt mire lehetne egy ilyen kis térségben használni.

Megkerestük térségünk polgármestereit, jegyzőit, és felvázoltuk előttük a rendszer megvalósításában rejlő esélyeket, a közös pályázat, a saját erő közös biztosításának lehetőségét. A rendkívül nehéz gazdasági helyzetben lévő önkormányzatokkal is sikerült megértetni, hogy az informatika fejlesztése, a települések bekapcsolódása egy várhatóan országos méretekben kiépülő rendszerbe, az információszerzés lehetősége, az információhoz jutás gyorsasága és megbízhatósága jelentősen javíthatja az önkormányzatok döntési pozícióit, az előkészítők és a döntéseket végrehajtók munkájának hatékonyságát. A térség önkormányzatainak bekapcsolódásával egyidejűleg sikerült a cél érdekében a megvalósításba és a rendszer kiépítésébe bevonni a megyei közgyűlést és a közigazgatási hivatalt, értelemszerűen a TÁKISZ-t. Ezzel valóban kiépült az üzenetkezelő rendszer három szintje, az országos, a megyei, tehát a középszint, és a kistérségi szint.

Ez a papír nélküli postafiók elvén működő, magas színvonalú elektronikus adattovábbító rendszer, amely rendkívül gyors (percenként 20 A/4-es oldalt tud átvinni), megbízható és főleg olcsó: az üzenettovábbítás a postaköltség 1/3-ába kerül. A továbbfejlesztés és a felhasználás valójában csak ötletek kérdése. Úgy érezzük, hogy a lehetőségek korlátlanok. A rendszerben lévők számára a címükre küldött üzenetek bármikor hozzáférhetők, lehívhatók, a közös adatbázisok bármikor elérhetők, a közös alkalmazásokkal pedig komoly megtakarítások lehetőségei csillannak fel. Nagyon fontosnak ítéljük meg, hogy ez a drága RISC-gép minden különösebb ráfordítás nélkül e célra kiválóan felhasználható.

Folyamatos kapcsolatot tudunk tartani a TÁKISZ-szal, a közigazgatási hivatallal, a megyei közgyűléssel. Az országos szint is elérhető. A rendszer próbaszintű alkalmazását egy időközi választáson teszteltük. Különösebb problémát nem tapasztaltunk. A községekben dolgozók oktatását befejeztük, ezt a rendszert alkalmazni képesek. A rendszer révén valamennyi önkormányzat, amely önmaga valószínűleg nem lett volna erre képes, egységes szövegszerkesztői rendszerhez jutott. A jó minőségű programokkal magasabb szintű alkalmazások lehetőségét tudtuk megteremteni. Most telepítjük azt a CD-meghajtó AXIS-gépet, amely a jogtárak közös használatát, rendelettárak, iratminták közös beszerzését és használatát teszi lehetővé (így megint költséget tudunk megtakarítani). A rendszernek van egy hirdetőtábla felülete, amelynek kihasználásával vállalkozói tevékenység is végezhető, akár az önkormányzatok részéről, vagy pedig a fejlesztésekben. Ennek érdekében külső vállalkozók, finanszírozók is bevonhatók. A mindenkori adatvédelmi törvény előírásait természetesen tiszteletben kell tartani a rendszer minden szintjén.

A Szigetváron üzemelő géppark a szolgáltatói funkciót is megteremti. Internet szerverrel, CD-ROM-íróval, scanerrel rendelkezünk, tehát archiválásokra, másolásokra, más egyébre alkalmas már a központunk. Tervezzük intézményeink bekapcsolását is a felhasználói körbe, és így a felhasználási terület is lényegesen bővülhet.

A korszerűsítés témája manapság bizonyos tekintetben szükségszerűen új irányokat és súlypontokat kapott, illetve célzott meg. Ezért különös hangsúlyt kap az a kérdés, milyen szerepet tölt be a város, hol van a helye az államigazgatás rendszerében, kiemelten a városkörnyékkel való viszonylatban, és milyen a viszonya annak eszközrendszerével, a modern technikával, az informatikával.

Az informatikai rendszer várható minőségi, tartalmi változásai kapcsán sokakat aggodalommal tölt el az a gondolat, hogy a városnak ismét olyan többletfeladatot kell átvennie, amely úgymond nem az ő dolga, amelynek nincsenek meg a feltételei, nincsen haszna, tulajdonképpen csak “nyűg” a város nyakán. Másrészt a városkörnyéki települések vélhetik úgy, hogy korszerűsítés címén “visszajött” a járás, hogy veszélyben lenne az önkormányzati önállóság. Ezért nagyon fontos, hogy a korszerűsítést kellően előkészítve, megfelelő garanciákat tartalmazó, célszerű jogszabály-módosításokkal körülbástyázva hajtsuk végre.

A fenti veszélyek különben sem fenyegetnek, ha a szereplők helyesen értelmezik a cél és az eszköz viszonyát, ha a résztvevők ismerik és felismerik saját érdekeiket, ha a városok is tisztában vannak a városkörnyékért viselt felelősségükkel, a közös érdekekkel. A kistérségi vezető szerep egyébként nem azon alapul, hogy az egyik településen nagyobb a lakosság lélekszáma, mint a környező kisebb településeken. A vezető szerephez az is elengedhetetlenül szükséges, hogy a városkörnyéki vezetők saját érdekükként ismerjék fel a különböző együttműködési formák szükséges voltát. Ezt a felismerést megfelelő jogi, finanszírozási, ösztönzési eszközökkel is elő kell segíteni. Nyilvánvalóvá kell tenni a szükséges és a kellő információval való rendelkezni tudás hasznát.

A közigazgatási fejlődés, a városkörnyéki igazgatás szempontjából előrelépést jelent a területfejlesztési törvény. Így van ez annak ellenére is, hogy a statisztikai körzetek központjai, a területfejlesztési társulási székhelyek és a kistérségi központok ebben a tekintetben nem mindig azonosak.

Az országos közigazgatás informatikai rendszere tekintetében, akár az igény oldaláról, akár a jogi, szabályozási, pénzügyi-finanszírozási, szervezési stb. szempontból nézzük, van még bőven tennivaló; a városi szintig az így vagy úgy kialakult kapcsolatrendszer adott.

A városi hivatali “belső” rendszert (ide értve a városi szintű, akár városi, akár nem városi fenntartású intézményekkel és különböző szervezeti rendszerekkel való kapcsolatot) a városi és a városkörnyéki igények kielégítésére alkalmassá kell tenni, pontosabban alkalmazni kell a jelenleg is meglévő, de kellően ki nem használt eszközöket, egységesíteni és fejleszteni kell a kapacitásokat.

E városi szintű informatikai rendszer “kapcsolt” részévé kell tenni a városkörnyéki települések hálózatát, mely tulajdonképpen csak a városon keresztül tud a rendszerbe beépülni.

Városi hivatali informatikai modellről csak akkor beszélhetünk, ha a városon keresztül már elérhetőek lesznek a felső szintű rendszerek, tehát bizonyos értelemben a mai TÁKISZ-szintet kell kialakítani a város szintjén. Akkor beszélhetünk modellről, ha megteremtődtek a szükséges informatikai, működési, jogi, pénzügyi stb. feltételek, ha rendeződnek az adatvédelmi és más kérdések.

A számítástechnikai eszközökkel felszerelt városi hivatal (saját belső feladatai ellátása mellett) olyan városkörnyéki, kistérségi informatikai igazgatási centrummá válhat, amely megváltozott szemlélettel, “a gazda felelősségével” látja el funkcióit (például a területfejlesztés koordinálását), a város a térség menedzsereként működik, és tisztában van azzal, hogy a kialakult adatbázissal ő (is) tud dolgozni, abból ő (is) profitál. Ilyen személet hiányában egy város még “erkölcsi” igényt sem tarthat arra, hogy térségi koordináló, különösen vezető szerepet vindikáljon magának.

Mindenféle ésszerűségi és célszerűségi (pénzügyi, technikai, szakember-ellátottsági, településszerkezeti, ügyforgalmi stb.) kérdések miatt a városnak informatikai szempontból “kvalifikált végpont”-nak kell lennie, amely az aktív és állandó információcserét szolgálja, ezen szint alatt már csak a felhasználói, lekérdezői szintet érdemes fenntartani, amely a városon mint az együttműködni tudó rendszerek irányító, elosztó pontján keresztül működik.

Ha a város nem rátelepszik a térségre, hanem szolgáltat, akkor saját, jól felfogott érdekét abban az értelemben is felismerte, hogy a most zajló hatalmas informatikai fejlődést a közigazgatás szolgálatába kell állítani, mert ez már nem is a jövő, hanem a jelen. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha ezzel a lehetőséggel nem mi élünk, a közigazgatásban lévő adatok, információk stb. más csatornákon keresztül, de mindenképp eljutnak a felhasználóhoz, legfeljebb piaci viszonyok között. És akkor nekünk is “kívülről”, pénzért kell majd megvennünk az információkat.

Összességében úgy látom, hogy a városi hivatali szint mai informatikai státusán jelentősen változtatni kell a jövőben, nem elégedhetünk meg a jelenlegi helyzettel. Nem szabad kihasználatlanul hagyni a most is meglévő lehetőségeket, szabad gépi és humánkapacitásokat, ellenkezőleg: a városkörnyéki informatikai rendszer nagyarányú és mindenirányú támogatásával, fejlesztésével segíteni kell a –praktikusan is – városi vezető szereppel mozgatott kistérségi igazgatást.

Halmai Gyula
Mezőkövesd város polgármestere

Térségünkben, Dél-Borsodban már a 90-es évek elején felvetődött az igény, hogy az önkormányzatoknak valamilyen módon együtt kellene működniük. Létrejött egy önkormányzati tisztségviselői klub, majd 93-ra egy regionális fejlesztési társulás. A munka során állandóan napirenden volt, hogy az együttműködést ki kellene terjeszteni az informatika területére is. Az áttörést a területfejlesztési törvény hozta meg. Térségünkben tehát a területfejlesztési feladatok indukálták az informatikai fejlesztést.

Beindítottunk egy Kistérségi Intranet című projektet, amelynek közvetlen célja a meglévő rendszerek összekapcsolását lehetővé tevő informatikai kapcsolatrendszer létrehozása. Valamilyen szinten ugyanis minden önkormányzatnál rendelkezésre áll ma már számítógép, ezeket, illetve adattartalmukat akartuk integrálni, hogy a térség lehetőséget kapjon egy korszerű, mai igényeknek megfelelő hálózat kialakítására. A másik fontos célunk a költségmegtakarítás volt. A projekt megvalósításával létrejön egy 20--30 települést átfogó, 50 ezer embert érintő, két vagy többirányú informatikai rendszer, egy olyan hálózat, amelyen a közel azonos földrajzi, társadalmi környezetben működő önkormányzatok, intézmények, szervek, vállalkozók számára lehetőség nyílik a korszerű információcserére. A helyi önkormányzatok és a területi központi szervek közötti kapcsolattartás is korszerű módon valósítható meg. Számításaink szerint a korszerűbb, hatékonyabb információáramlás a helyi közigazgatást is szakszerűbbé és olcsóbbá teheti. A feltöltött adatbázisokból történő adatszolgáltatás nagyságrendekkel gyorsabb lehet a jelenleginél, területfejlesztési elgondolásaink és tervezéseink megalapozottabbakká, megbízhatóbbakká tehetők. Tehát a meglévő, de jelenleg elszigetelt szellemi tőke egyesíthető, új módszerek kidolgozására nyílik mód. Ezen túl a lehetőségek korlátlanok, jogszabálykövető iratminták, egyéb segédletek hozhatók létre.

A sokféle kínálkozó technikai megoldás közül a legkézenfekvőbbet választottuk. Mint minden országos és egyéni választási központban, nálunk is rendelkezésre áll az IBM RISC 6000-es. A szükséges módosításokkal, kiegészítésekkel ez lett az Intranet szolgáltató szervere, a kistérségben lévő önkormányzatok meglévő számítástechnikai háttere pedig kisebb bővítéssel alkalmassá válik, hogy a hálózat felhasználóivá, a rendszer tagjaivá váljanak. A szoftver a Nescape egy változata, de ebben is a mai világban korlátlanok a lehetőségeink. Megvalósításuk még hosszú folyamat, melynek során még sokat kell tanulnunk. Ebben segítségünkre lehet, ha átvesszük mások gyakorlatban már bevált megoldásait.

Gyöngyös város polgármesteri hivatalában több mint 60 gépből álló, jól kiépített hálózat üzemel évek óta, gyakorlatilag adatvesztés nélkül. Azonban nem a hivatali rendszert, hanem annak mintegy folyományát szeretném bemutatni. Hangsúlyozom: ezek nem tervek, hanem a valóságban működő, üzemelő rendszerek, s ez az önkormányzatnak alig került pénzbe.

Tudomást szereztünk a Soros Alapítvány egy pályázati kiírásáról, s a Jefferson program keretében az Internet-szolgáltatóval, valamint a kábeltelevíziós hálózat tulajdonosával közösen adtuk be a pályázatot, amit meg is nyertünk. Volt tehát egy Internet-szolgáltató, volt egy jól kiépített kábeltelevíziós hálózat, amelynek elektronikai egységei az úgynevezett visszirányú jelet is tudták kezelni, a koordinációt a hivatal akkori informatikai irodája végezte, s volt a Soros Alapítvány által adott támogatás -- 3,7 millió Ft --, amely biztosította a rendszer megvalósítását.

Nagyon kellemetlen helyzetek adódtak a megvalósítás során, hiszen városunkban két Internet- és két kábeltelevíziós szolgáltató is működik, és nagyon sok vádaskodás hangzott el.

Az ÉMÁSZ helyi központja és egyik telephelye között hasonló összeköttetést szeretett volna kiépíteni, ezért tesztelte a rendszert. Egy 68 órás teszten 13 gigabyte-ot küldött át , míg egy 8 megabyte-tos -- 50 ezer előfizető adatait tartalmazó—adatállományt másfél perc alatt töltött le egyik gépről a másikra.

Néhány technikai specifikáció: 75 ohmos kábeltelevíziós hálózatra telepített, magas frekvencián, 6 Mhz sávszélességen működik a vivőoldal, míg alacsony frekvencián, szintén 6 Mhz-en az úgynevezett visszirány. Az átviteli sebesség jobb, mint 6 megabit/secundum.

A hálózat sematikus vázlatát mutatom be az alábbi ábrával.

A polgármesteri hivatalban van az Internet-Intranet szolgáltató központi gépe, s az un. firewall is, továbbá ide van bekötve az X21-es bérelt vonal, egy Cisco Pro routeren keresztül. Egy Digital gyártmányú routeren keresztül kapcsolódik a rendszer a kábeltelevíziós hálózatra. Ilyen berendezést telepítettek az iskolákba is. A kábeltelevíziós fejállomáson van a transzlátor, amely az oda- és a visszirány jeleinek erősítését és befordítását végzi.

Ez a rendszer átlépett a város határán. Megkezdődött egy ilyen rendszer telepítése a szomszédos Gyöngyössolymos önkormányzatához is. Ez azt jelenti, hogy a városunkhoz közeli településre is ezen a kábelkommunikációs hálózaton lehet majd eljuttatni az Internet-Intranet jelét.

Az országos járműnyilvántartás

Egy olyan információs rendszerről szeretnék Önöknek rövid tájékoztatást adni, amely már rendelkezik az általában hiányzóként, illetve feltétlen szükségesként emlegetett sajátosságokkal. Ilyen az országos hálózat, amely nagyon lényeges ahhoz, hogy az informatikai eszközök egyáltalán megjelenjenek a városkörnyéki rendszerekben, illetve általában az önkormányzatoknál.

Az országos járműnyilvántartásnál szerencsére már létezik az X25-ös zárt hálózat, amely a működtetéséhez szükséges szervezeteket kapcsolja egy rendszerbe, ezek sajnos ma még nem az önkormányzatok.

Amikor az egész információs rendszer kezdett kiépülni, a fejlesztés fő irányát abban határoztuk meg, hogy meg kell teremteni a részt vevő szervek számára a hozzáférést a majdani adatbázishoz. Ezt a távadat-átviteli rendszer kiépítése tette lehetővé, amelyet én a jármű-nyilvántartás érrendszerének vagy csatornahálózatának szoktam nevezni. Elsődlegesen fontos elemnek tekintjük a stabil információs alapbázist, a megbízható adatátviteli hálózatot, amelyre aztán rá lehet építeni azokat az egyéb szoftverelemeket, amelyek az egész feladatot megvalósítják, kiszolgálják.

Az információbevitel szempontjából a rendszer kihasználtsága az ügyfélszolgálat működési idejének megfelelően alakul, míg a lekérdező oldalról gyakorlatilag a teljes nap során elég jelentős felhasználási értékeket mérünk, de itt is elsősorban az ügyfélszolgálathoz illeszkedően emelkedik a terhelés. Kérdéseivel már nemcsak a rendőrség jelentkezik, hanem jóval szélesebb kör, bár ma még erről az oldalról is a rendőrség a meghatározó.

A járműnyilvántartás tartalmazza a járműveket azonosító információkat (a rendszámot, az alvázszámot, meg még egy-két adatot ), a jármű műszaki információit (súlyadatok, a szállítható személyek száma, motorszám stb.), és természetesen a járműhöz rendelhető tulajdonosi információkat, amelyek meghatározzák, hogy az adott járműnek éppen ki a tulajdonosa. Van egy negyedik adatcsoport is, amely az előző háromhoz képest talán nem annyira meghatározó, a jármű forgalomban tarthatóságára vonatkozó információké, amelyek leginkább műszaki tartalmúak, mint például vonathat-e utánfutót, pótkocsit stb.

Magyarországon 1985 óta van számítógépes járműnyilvántartás, a rendszer, az adatállomány létrehozása1990--92-ig tartott. Ez volt az időszak, amikor nemcsak a jármű- és népesség-nyilvántartás, hanem általában a közigazgatási informatika területén jelentős változások következtek be. Részben mert megváltoztak az igazgatási hátterek, részben mert lehetőség nyílt újabb és rendkívül sokrétű informatikai eszközökkel élni a fejlesztések területén. Ebben az időszakban áttörés jellegű változás következett be a járműnyilvántartás területén is. 1992-től megjelenik az úgynevezett on-line rendszer, amely a mai napig is üzemben van. Ez azt jelenti, hogy az adatok karbantartásától az adatok lekérdezéséig minden teljes on-line megvalósítással működik.

A teljeskörűen on-line hozzáférésű rendszer 1994-re épült ki, és a tapasztalataink azt mutatják, hogy ennek óriási hatása volt az adatminőségre is. Tulajdonképpen még a fejlesztőket is meglepte az eredményesség. Ma már vannak optimista felhasználók, illetve kezelők, akik azt állítják, hogy az adatminőség meghaladja a 95%-ot. Úgy gondolom, hogy reálisabb valahol 90-95% között meghúzni a minőséget érzékeltető értékhatárokat.

Eddigi tapasztalatunk, méréseink azt mutatják, hogy az adatvagyon hasznosíthatósága ugrásszerűen megnőtt azzal, hogy megváltozott az informatikai rendszer egyik alapeleme, az adatok számítástechnikai kezelésének módja.

A járműnyilvántartást az önkormányzatok főleg a súlyadó bevallásával összefüggésben tudják hasznosítani. Ezt a kapcsolatot a többször módosított adótörvény, illetve az annak évente újrafogalmazott mellékletében leírt feladatsor szabályozza. Ez határozza meg, hogy az Adatfeldolgozó Hivatalnak milyen információkat és hogyan kell átadnia az önkormányzatoknak, hogy elősegítse a súlyadóbevallás ellenőrzését. Ez az adatszolgáltatás nem helyettesíti a bevallásokat, de ellenőrzésüket, tényszerűségük kontrollját segítheti. Ennek adattartalma, teljesítésének határideje az utóbbi időben elég gyakran változott.

Az idén január 15-ig átadtuk a járműnyilvántartás január 1-jei állapotának megfelelő információkat a megyei TÁKISZ-oknak. Tehát a megyei TÁKISZ-ok kapják tőlünk az adatokat közvetlenül, és nem az önkormányzatok. A TÁKISZ-ok saját készítésű szoftverrel állítják elő azokat a jegyzékeket, amelyekkel aztán az egyes önkormányzatokat elláthatják az adatokkal. Van egy, a Heves megyei TÁKISZ által kidolgozott PC-s szoftver is , amely listázás nélkül, számítógépes adatkezeléssel is képes az általunk leadott adatokat kezelni önkormányzati szinten.

Az első években (1992-től) nagyon sok panasz volt az átadott adatok kezelhetőségére. Ez még a mai szolgáltatásnál is előfordul, de mérhetően kisebb arányokban, mint az első években. Persze a panaszok egy része más, alapvető gondokra is visszavezethető. Például az önkormányzatok ismerethiányára.

Számos önkormányzat nem is tudja, honnan kellene megkapnia az adatokat. Pontosabban azt tudja, hogy az Adatfeldolgozó Hivataltól, de hogy a megyei TÁKISZ-tól kellene azt kérnie, már több önkormányzat nem tudja. Annak, hogy az Adatfeldolgozó Hivatal közvetlenül szolgáltasson adatokat a súlyadóbevallás ellenőrzéséhez az önkormányzatoknak, nem látom reális jövőjét. Maradnia kell a jelenlegi megoldásnak, tehát továbbra is a megyei TÁKISZ-ok teremtik meg a kapcsolatot közöttünk és az önkormányzatok között. A kapcsolat egyes elemein azonban változatni kell.

Éppen most dolgozunk az információs rendszer adatmozgatási rendjének fejlesztésén. A hagyományos, mágnesszalagos technológia hosszabb távon nyilvánvalóan nem tartható már. Első lépésben szeretnénk áttérni CD-s adatcserére, majd fokozatosan a távadat-átviteli módszerekre.

Jelenleg az egész információs rendszer alapjául szolgáló hálózat még nem képes teljes mértékben kiszolgálni minden igényt. Vannak még fizikai és egyéb korlátok, amelyeket le kell bontani. Mindenesetre már vannak olyan kísérletek, amelyek ebbe, az önkormányzatokat is bekapcsoló irányba mutatnak. A XIV. kerületi önkormányzatnál rövidesen beindul kísérleti jelleggel a jármű-nyilvántartási on-line hozzáférés lehetősége.

Ez kísérlet az önkormányzat oldaláról is és a mi oldalunkról is. Ki kell próbálnia mindkét félnek, hogyan tud élni az új megoldásokkal, hogyan lehet például az adatminőség szempontjából hasznosítani az önkormányzati észleléseket stb. Az önkormányzat számára újdonság, hogy naprakész adatokhoz férhet hozzá. Az év során természetesen számos jármű adatai, főleg a tulajdonlási viszonyokra vonatkozóak jelentősen változhatnak. Minden évben rengeteg önkormányzati megkeresés érkezik a hivatalhoz adatpontosítási céllal, amelyek nyilvánvalóan visszavezethetők arra, hogy az adatok változnak az év eleji állapothoz képest.

Jelenleg csak ezek a kapcsolatok léteznek a járműnyilvántartás és az önkormányzatok között. Természetesen egyéb—úgynevezett batch jellegű—szolgáltatási igényekként már léteznek egyéb, önkormányzati tevékenységhez kapcsolható jármű-nyilvántartási műveletek is. Legutóbb például egy önkormányzat a polgári védelem eszköznyilvántartásának aktualizálásához kért segítséget. Ennek keretében a polgári védelem helyi járműparkjának műszaki adataira vonatkozó egyeztetést hajtottuk végre.

Sok területen nem tártuk még fel a lehetséges kapcsolatokat. Mi nyitottak vagyunk, és amiben csak tudunk, segítünk az önkormányzatoknak. Ennek azonban feltétele, hogy kiépüljenek a megfelelő szoftver- és hardverhálózatok.

Az általam képviselt szervezet, az ORFK Híradástechnikai Szolgálata—az elnevezésnek is megfelelően—alapvetően távközléssel foglalkozik. A Híradástechnikai Szolgálat üzemelteti a Belügyminisztérium távközlési rendszerét.

Az informatika fejlesztése a gazdaság és a társadalom valamennyi szakterületén stratégiai helyet foglal el. Ez napjainkban fokozottan érvényesül, különös tekintettel a mai informatikai hardver- és szoftvermegoldásokra. Ennek tükrében a Belügyminisztérium a következő informatikai fejlesztéseket és prioritásokat tűzte ki maga elé:

• választási feladatokhoz kapcsolódó informatikai fejlesztések,
• közigazgatási szervezetek feladataihoz kapcsolódó informatikai fejlesztések,
• okmányok korszerűsítéséhez kapcsolódó informatikai fejlesztések.

Ugyanakkor a számítógép-tudomány egyre inkább a hálózati technológia felé tolódik el, vagyis az informatika terén mind nagyobb szerep jut a hálózati alkalmazásoknak—tehát a távközléshez kapcsolódó, annak előnyös tulajdonságait kihasználó felhasználásoknak. A mai, korszerű informatikai rendszereknél éppen a hálózati szövevényesség jelenti az igazi erőforrást.

Az adatátviteli igények kielégítésére különféle technológiák állnak rendelkezésre.

• Állandó kapcsolatra vonatkozó igény esetén:
• bérelt analóg vagy digitális vonal,
• X.25-ös ajánlás szerint kiépített hálózat.
• Időszaki kapcsolatra vonatkozó igény esetén célszerűen:
• az ISDN (Integrált Szolgáltatású Digitális Hálózat) szabványnak megfelelő kapcsolt “távbeszélő” hálózatot lehet adatátvitelre is alkalmazni.

Ugyanakkor az előbb említett (elvi) technológiai lehetőségeket a hazai helyzet tükrében kell vizsgálni és alkalmazni. A felhasználók részéről nálunk (a közigazgatásban, illetve a rendvédelmi szervek területén) is felmerülnek a korszerű távközlés alkalmazására vonatkozó igények. A technológiai lehetőségek is adottak. (A fedezeti-költségvetési oldalról egyelőre feledkezzünk meg.) Az igényeket és a műszaki megvalósítási lehetőségeket ugyanakkor a hazai valósággal össze kell egyeztetni.

Példaként felvázolom az X.25-ös és a Frame Relay technológia közti különbségek és a valóságos hazai hálózattal való összefüggések kapcsolatát. Mindkét adatátviteli módszer úgynevezett csomagkapcsolási elvet valósít meg, vagyis az átvinni kívánt információt keretek közé szervezi, és a keretekkel kiegészített adatok jutnak el a kiindulási helytől a végpontig. Az X.25. rendszer—amelyet egy korábbi szakaszban fejlesztettek ki—az akkori átviteli utak minőségéből (zajosságából) következően egy sor hibajavítási képességet (látszólag felesleges redundanciát) tartalmaz. A később létrehozott Frame Relay technológia úgy növelte az információátvitel tényleges sebességét, hogy ezeket a hibajavító funkciókat megszüntette, hiszen az átviteli utak minőségének javulása ezeket ténylegesen feleslegessé tette. A gyorsabb adatátvitelhez tehát jobb átviteli utak szükségesek, azonban ilyenek a hazai valóságban nem (vagy nem mindenhol) állnak rendelkezésre.

A konkrét—közigazgatási célú—adatátviteli hálózat fejlesztésének első lépéseként a 90-es évek elején indultak olyan bővítések, amelyek az ország időszakos eseményeihez kapcsolódtak. Ekkor—az adott pénzügyi lehetőségek által is korlátozott mértékben—kiépültek a szükséges adatátviteli összeköttetések. (Ezek adatátviteli sebessége a városi szinteken zömmel 2400 bit/s=2,4 kbps, míg a megyei, illetve központi összeköttetéseken 14,4 kbps volt.)

A továbblépés a közigazgatásban meglévő BM-végpontokig (TÁKISZ, FÁKISZ) menő állandó összeköttetések létesítésével valósult meg. Ezek az átviteli utak már lényeges fejlődést jelentettek, tekintettel az összeköttetések állandó jellegére és a növekvő sebességre.

Napjainkban vezették be az úgynevezett FLEXCOM szolgáltatást (mintegy másfél hónap óta üzemel), amely korlátozott földrajzi pontok között ugyan, de lényegesen gyorsabb átvitelt tesz lehetővé.

A vázolt megoldások következményei közül két elemet szeretnék kiemelni.

• A végrehajtott fejlesztés következtében lényegesen megnövekedett az adatátviteli hálózat sebessége. A kezdeti modemes összeköttetések csupán 2,4 kbps átviteli sebességet tettek lehetővé, míg a mai FLEXCOM szolgáltatás már 64 kbps-et, ráadásul ez a sebesség—igény szerint—modulárisan tovább növelhető.

Ahhoz, hogy értelmezni tudjuk ezt az értéket, figyelembe kell venni, hogy ilyen sebességű ISDN-csatornán már videokonferenciát lehet létesíteni. (Az információátvitel esetén a képátvitelnek van a legnagyobb sebességigénye napjainkban.)

• A másik következmény, hogy a fejlesztés nem állhat meg. Megoldásra váró feladatok várnak ránk, mint például:
• a megyei közigazgatási hivatalok bekapcsolása,
• a hálózat kiterjesztése a TÁKISZ-okon túlmenően az egyéni választókerületekig, valamint a városkörnyéki és kistérségi vonzáskörzetekig.

Az előttünk álló feladatok megoldásának azonban tetemes költségkihatásai is vannak. Ezek közé tartoznak a létesítési, egyszeri költségelemeken túlmenően a működéshez szükséges állandó költségek is, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül.

Makó 27 ezer lakosú kisváros, 17 hagyományosan hozzá kötődő községgel, faluval. A környező települések úgy épültek ki, hogy két sor ház húzódik hosszan a főút mellett. Makó valaha Csanád megye központja volt. Az iskolarendszer is Makó központú, e téren július 1-jei hatállyal megtörténik az intézményrendszer teljes átalakítása. Marad négy középfokú oktatási intézményünk, három iskolacentrumunk két-két épülettel, két óvodacentrumunk nagyon sok épülettel. A térség egyetlen kórháza is Makón található, a város kulturális és kereskedelmi központ is. A térségi polgármesterek és Makó polgármestere között 1995 óta van írásban is rögzített együttműködés, kistérségi társulás formájában.

Jelenleg a rendszer kiépítése—vagyis a kormányzati szervek és az intézmények összekapcsolása—a TÁKISZ-okig jutott bérelt vonalas szinten. Ezt szeretnénk továbbvinni Makóig. Ezzel a környező 17 helyi önkormányzat kapcsolt vonalon, vagyis modemes behívással érheti el a rendszert.

Milyen szolgáltatásokat tud Makó nyújtani ezen a hálózaton, amellyel párhuzamosan egy városi intézményi hálózatunk is épül?

A tartalomszolgáltatást két részre lehet bontani, egy része az X.400-on és az Interneten is elérhető lesz, és lesz egy része, amely csak az Interneten. Ez utóbbi nem a minisztériumokhoz kapcsolódó intézményeknek szól, inkább a városnak és a falvaknak. Azok a tartalmak, amelyeket az X.400-hoz kapcsolódóan kívánunk megjeleníteni, a bal oldali oszlopban láthatóak, amelyek pedig kimondottan internetes tartalmak, azok a jobb oldali oszlopban:

A városkörnyékről, a térségközpontról térinformatikai eszközökkel címmel kiállításon próbáljuk meg bemutatni, hogyan lehet egy meglévő digitális térképet és állományt összekapcsolva a kistérségről információkat nyújtani. Ez a honvédség térképészeti intézetének 1:50000 léptékű, a teljes Magyarországot felölelő és kb. 1 gigabyte nagyságú digitális térképén alapszik, amely elsősorban katonai célzattal készült. Ennek megfelelően tartalmazza az ország domborzati, közlekedési, vízi, települési viszonyait, a települések jellegzetes épületeinek kontúrjait. Ehhez kapcsoltuk hozzá az ÖGF által folyamatosan karbantartott "Települési naturáliák" című adatbázist, amely településenként tartalmazza az intézménytípusokat, ezek közül valamennyit, óvodákat, iskolákat, egészségügyi létesítményeket, azokban a férőhelyeket, és tartalmaz gazdasági adatokat is. Ez utóbbiakat mi a kezdeti stádiumban nem alkalmaztuk, nem vittük be a rendszerbe, de ez is alkalmas lenne arra, hogy az adatbázis részét képezze.

A térképet és az adatbázist a rendszerbe integrált felhasználónak a workstationje működteti, amely jelenleg a világ legkorszerűbb térképkezelő szoftvere, az adatbázis-kezelőjével nagyon könnyű bánni, és idegen adatbázisokat is elfogadó rendszer. Saját adatbázisával működik. Különböző szűréseket tudunk produkálni, a szűrések eredményeit pedig a térképen meg tudjuk jeleníteni. A kistérség kijelölését követően megállapítható például, hol található abban a térségben számomra megfelelő szociális otthont, úgy, hogy a térképen a település kontúrjai átszíneződnek. A rendszerben még óriási lehetőségek rejlenek, szeretnénk továbbfejleszteni. Mindenesetre aki látta, meggyőződhetett róla, hogyan lehet a térségről, a térség településeiről a térségközpontban információhoz jutni, két már létező adatbázis összekapcsolásával. A célunk az, hogy ezt a lehetőséget elvigyük a térséghez tartozó településekre.