Az 1990-es önkormányzati választások után a nagy önállóság kora köszöntött be a magyar önkormányzati rendszerbe. Az újonnan létrejött több, mint háromezer önkormányzat – megszabadulva a közös tanácsok rendszerétől – önállóan alakította ki saját struktúráját, szervezte a település életét, ellátta a szakigazgatási feladatokat. Semmi sem ösztönözte a társulások kialakulását.

Az eltelt néhány év tapasztalata azonban egyértelmű: egyrészt az önállóság egyes esetekben igencsak költséges dolog, másrészt a központi közigazgatásban is felismerték azt a tényt, hogy egyes szakigazgatási feladatok racionálisabban elvégezhetők akkor, ha nem 3200 településsel kell kapcsolatban állniuk, hanem az önkormányzatok egy meghatározott köre látja el ezeket a feladatokat a többiek tekintetében is. Harmadrészt a kvalifikált közigazgatási szakemberek létszáma sem tudta követni a feladatok bővülését.

Az elmúlt években a választási igazgatás önálló szakigazgatási ágazattá fejlődött, a választási informatika pedig a közigazgatási informatika húzóágazatává vált. A választási igazgatás, amely tipikusan a város és környezetének kapcsolatára épül, sikeresen vizsgázott több választási típus lebonyolításakor. A választási informatika, illetve a kiépült hálózat használata más szakigazgatási ágazatok számára sok kiaknázatlan lehetőséget biztosíthat. Ezeket a lehetőségeket, fejlesztési elképzeléseket igyekezett egy csokorba kötni a Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal, amikor a közigazgatás-korszerűsítési kormánybiztossal és a Közinforg Alapítvánnyal közösen megszervezte a “A városkörnyéki, kistérségi igazgatás fejlesztése és informatikai támogatása” című konferenciát, 1997. május 23-án Egerben.

A konferencia megnyitó beszédét Dr. Tóth Zoltán a BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal hivatalvezetője tartotta. A konferencia témáját az is aktuálissá tette, mondotta, hogy a kormány határozatot hozott a közigazgatás korszerűsítéséről.

Ennek egyik eleme a városkörnyéki kistérségi együttműködés, amelyet (egy korábbi jogintézményi megoldásra emlékezve) városkörnyéki igazgatásnak is neveznek.

Másik fontos tényezője, hogy a már kihirdetett, illetve előkészítés alatt álló törvények célja az igazgatás olyan irányú továbbfejlesztése, hogy a községi igazgatás e vonatkozásában a városi polgármesteri hivatalok lássanak el hatásköröket.

A rendező szervek meghívót küldtek a konferenciára az állami szervek képviselőinek azért, hogy megismerkedjenek azokkal a folyamatokkal, amelyek egyes igazgatási ágazatokban már jelen vannak; a dekoncentrált állami szerveknek: a megyei és a helyi önkormányzatok képviselőinek, és nem utolsósorban azoknak a szállítóknak, fejlesztőknek,

A konferencia bevezető előadásában dr. Verebélyi Imre a közigazgatás korszerűsítésének kormánybiztosa is azt a tényt emelte ki, mely szerint az önkormányzatoknak 1990-ben először önállóvá kellett válniuk ahhoz, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján kezdjenek kialakulni az immár önálló egységek önkéntes, vagy kötelező társulásai. 1990 és 1994 között sem az önkéntes társulások támogatási feltételei, sem a kötelező jogi oldala nem teremtődött meg, 1994 után is inkább a gazdasági, mint a jogi feltételek lettek kedvezőbbek. A kormánybiztos szerint a elkövetkező 3-4 évben azonban a város és városkörnyék fejlődése, kapcsolatrendszere lesz a magyar önkormányzati rendszer fejlődésének egyik fő iránya, ezt fogalmazta meg a közigazgatási reformprogram is a területigazgatási fejezetben.

Verebélyi Imre kormánybiztos két lehetséges módját látja a probléma megoldásának. Az egyik lényege az, hogy önálló marad a város és a község, amelyek egy, vagy több célra szervezett együttműködési formákkal oldják meg az ügyeket, az önkormányzati kooperáció szintjein. A másik irányzat arra épül, hogy államigazgatási ügyekben oda kell kihelyezni a hatósági államigazgatási első fokot, ahol rendelkezésre áll a megfelelő szakértői háttér. Az első megoldás az önkormányzati ügyekben, a második államigazgatási ügyekben valósítja meg a városkörnyékiség elvét, a város és község együttműködését. A kormánybiztos kiemelte, hogy a város-környékiség nem feltétlenül társulást jelent. Az együttműködésnek lehetnek más formái is, mint pl. a polgármesterek konzultatív testületei, szerződések amelyekkel a község megrendel valamilyen szolgáltatást a várostól. Az együttműködési formák kitüntetett vállfaja azonban a társulás, amely működéséhez olyan finanszírozási rendszert kell kialakítani, amely nem a saját intézmény fenntartására ösztönöz, hanem közös közszolgáltatás létrehozására.

Az európai liberalizmus értékeinek megfelelően az önkormányzati törvény alapvetően a településekre helyezi a hangsúlyt, kimondván: először mindent a településen kell megoldani és csak az kerülhet felsőbb szintre, amit a települések önállóan nem tudnak megvalósítani. Vannak ugyanakkor olyan feladatok (pl. az iskolaügy), amelyek megoldására kötelezővé kell tenni a társulást. A kistérségi kooperáció államigazgatási együttműködésként is megvalósulhat, bár ez lényegében nem együttműködés, hanem a felelősség megosztása. Verebélyi Imre kormánybiztos szerint a hatósági ügyeken túl az önkormányzati apparátusok kaphatnak felhatalmazást ún. szervező állami feladatok végrehajtására is, ilyen például a választási menedzsment és az informatika.