Malya Carmen

Budapesten születtem, de valójában vidéki vagyok. Békés, nyugodt ifjúkoromat egyfajta kétlakiság jellemezte. Hétvégére rohantunk le vidékre szénát gyűjteni, kalákában szüretelni, s nagyokat lovagolni. Drága édesapám ugyanis azt vallotta, hogy ló nélkül nem élet az élet, s szülőfalujában szép eredményeket ért el a Shagya Arab fajta tenyésztésében.

A műszaki főiskola után azt hittem, hogy Bős-Nagymarost fogom építeni, helyette „csak” a Vízügyi Minisztérium új szárnyát építettük. Az akkoriban megjelent „Számítástechnika: Áldás vagy átok” című könyv olyan hatással volt rám, hogy pályát változtattam. Programozó lettem. A ’80-as évek végén életem nagy kalandja volt a Tengizben eltöltött másfél év. Hazatérve angol szakfordító-tolmács diplomát szereztem a Janus Pannonius Tudományegyetemen.

Az utóbbi tíz évben egyre többet tevékenykedtem civil szervezetekben. Időközben vidékre költöztem, s tanyasi emberekkel létrehoztunk egy helyi érdekvédelmi szervezetet. Csatlakoztam a biokultúra mozgalomhoz, melynek négy évig közép-magyarországi régiós elnöke is voltam. A Biokultúra Szövetséget több nemzetközi projektben és Leonardo programban képviseltem. Nemrég lettem tagja a falugondnoki szolgálatokat is létrehozó, „homálybogozó” Falufejlesztési Társaságnak.

Manapság építőipar iránti nosztalgiámat egy romos Klebelsberg Kunó tanyasi iskola felújításában élem ki. Ennek kapcsán ismertem meg a magyar tanyarendszert és az ott élő emberek múltbéli és mostani küzdelmét a túlélésért. Azt vallom, hogy ez egy érték, a fenntarthatóságnak egy olyan szép példája, amelyet az országnak az Európai Unió szintjén kellene fölvállalnia.